Üres terem

Tárgy: Re: Üres terem Szer. Júl. 20, 2011 9:55 pm

Lassan éjfél van én pedig ilyenkor vagyok igazán az elememben. Nem, nem azért, mert vadállat vagyok és még csak denevérré sem változom, amikor fiatalabb voltam, akkor is imádtam nézni a holdat, az éjszakát. Annál jobban már csak a villámokat szerettem. Megvártam, amíg a szobatársaim egytől egyig elalszanak én pedig elindultam egy kisebb körsétára. Persze mindennek oka volt engem pedig a kíváncsiságom hajtott. Kaptam egy levelet, Malfoytól. Találkozót kért tőlem, nekem pedig, mivel semmi okom nincs arra, hogy féljek hát belementem. Csöndesen lépdeltem végig az üres folyosókon, közben pedig hallgatóztam nehogy valami járőrbe botoljak. Hallom a lépéseket egy emelettel lentebb. Két prefektus pedig éppen titkos átjárón keresztül akar a leggyorsabban eljutni a klubhelyiségükig. Az egyik egy lány a másik egy srác. Még azt is hallom miről beszélgetnek, de ahelyett, hogy az unalmas fecsegésüket hallgatnám szuper sebességre kapcsolok. Körülbelül öt másodperc alatt feljutok a harmadik emeletre. Imádom használni az erőmet, akkor érzem magamat igazán sebezhetetlennek és ez a futás...csak tetőzi az amúgy is isteni érzést. De ez a találkozás valamiért elsötétíti a gondolataimat. Általában ki tudom puhatolni, hogy az emberek mit akarnak, de ezúttal...homályba burkolózik a dolog. Bár amilyen perverz seggfejnek ismerem, biztos, hogy nem a hogylétem felől akar érdeklődni. Ugyanakkor, a vérének az illata valami isteni. Ritkán sóvárgok bizonyos emberek után, de ez kivételesen jó. Tiszta, aranyvér...az illata csábító, ahogy pedig a bőre alatt látom a lila ereit...persze a srác arcát soha nem néztem meg igazán, valamiért a többi sokkal inkább lefoglalt. Most ezért jöttem el, annak ellenére, hogy sejtem, miben sántikál talán végre megkaparinthatom a vérét. Ritkán vallom be magamnak is, ha valakinek ennyire vonz a vére, hiszen ez egyfajta csorbát jelent, de úgy döntöttem ma engedek a kísértésnek. Beérek az üres terembe és leülök az egyik padra az ajtóval szemben és hallgatózom. Távolról is megfogom hallani, ha ő jön.

Tárgy: Re: Üres terem Szer. Júl. 20, 2011 10:20 pm

Általában késni szoktam. Nem is keveset. Élvezem, ha a nőneműeket megvárakoztathatom. De valahogy a mostani eset más volt. Miért volt más találkozni McAllisterrel? Mert túl sok olyan tulajdonsággal bírt, amit másokban nem találtam eddig meg. Nem, mielőtt bárki közbeszólna egyáltalán nem a kora miatt izgatott a csaj. Habár, egész biztos, hogy tapasztalt a kicsike, a pár száz évével. Szeretem az idősebb, és tapasztaltabb nőket, de nála valahogy nem ez fogott meg. Hanem, hogy egy vámpír. Egy igazi vámpír, aki hosszú fogakkal rendelkezik, kecses végtagokkal, és extrém gyorsasággal. Manapság nem találtam olyan csajt, aki igazán izgalmassá tette volna a hancurjainkat. Mind eljátszotta a rongybabát, és elvárta, hogy én szerezzek nekik örömöt. Nem is tudom, hogy hányszor tettem magamévá csajt éjszaka egy folyosó közepén, vagy a prefektusi fürdőben, esetleg a konyhán vagy a nagyteremben. De már minden egyes helyszín kezd unalmassá válni. Így most egy kis vadságra vágyom, valami fájdalmasabbra, valami olyanra, ami eufórikus élményt kölcsönöz, még mielőtt a csúcsra jutnék. A fájdalom és az élvezet egyszerre hihetetlenné fogja tenni az eggyüttléteinket. Szóval erre lesz nekem tökéletes McAllister, aki majd remélhetőleg érteni fogja a dolgát és nem nekem kell elmagyaránom neki, hogy mit is szeretnék pontosan.
Pár perce már bent fetrengtem a harmadik emeleti üres teremben, ami egykor átváltoztatástan tanterem volt. Az egyik leghátsó pad tetején nyúltam végig felhúzott térdekkel és tekintetemet az ajtóra szegeztem. Biztos voltam benne, hogy McAllister el fog jönni. Hogy miért? Mert mielőtt azt hinné, hogy nem szoktam látni a sóvárgó és vágyakozó pillantásait, amikkel a folyosón jutalmaz, akkor nagyon téved. Észreveszem, ha rajtam legelteti a szemeit.
És nem is várat meg túlságosan, ugyanis már hallom is lépéseit. Nem kell vámpírnak lennem, hogy a csendes éjszakában halljam lépteit. Mielőtt megérkezett volna, szórtam magamra egy kiábrándító bűbájt. Néztem ahogy leül az első padsorba és vár. Rám. Pedig ha egy kicsit figyelmesebb lett volna, és nem merült volna el gondolataiban olyan mélyen, hogy kitalálja mit is kérjen tőlem cserébe, akkor észrevett volna. De így. Hangtalan léptekkel mögé léptem, majd füléhez hajoltam.
- Csak nem rám vársz? - suttogtam rekedtes hangon fülébe, és forró leheletem bőrét perzselte.

Tárgy: Re: Üres terem Szer. Júl. 20, 2011 10:37 pm

Tovább agyalok a helyzeten és kezd kirajzolódni előttem vajon miért is jöttem ide, vagyis leginkább az, hogy miért hívott ide. Felszisszenek a gondolatra és még vicsorítok is hozzá egy sort, de igyekszem lenyugodni és helyette kitisztítom a gondolataimat. Nem engedhetem meg magamnak, hogy kibillentsen az egyensúlyomból. El kell játszanom az elérhetetlen dámát, beszólni neki esetleg megátkozni és itt hagyni. Nem hagyhatom, hogy előcsalja belőle a vadászt mert az akár egészen balul is elsülhet. Ám ekkor valaki a hátam mögé settenkedik és belesuttog a fülembe. A reakcióm a másodperc töredéke alatt szakad ki belőlem. Megfogtam a nyakát és fénysebességgel toltam neki a falnak, miközben pedig a kezem a nyakán volt vadul vicsorogtam rá. És ekkor esett le minden. Pont ez az, amit el akartam kerülni. Hogy miért nem éreztem már meg eleve az illatát? Biztos valami ügyes bűbáj volt az oka. Így az egész helyzet csak még csábítóbb, csak néhány centire van tőlem az ütőere, könnyűszerrel haraphatnék bele aztán pedig megigézném, csakúgy, mint bármelyik másik áldozatomat. De nem vagyok benne biztos, hogy a jelenlegi haragommal együtt képes lennék-e életbe hagyni. Bár nem szorítom a torkát azért erősen tartom de ekkor kitisztul a fejem és ismét képes leszek irányítani a gondolataimat. Elhúzódom és sötét szemmel hátrálni kezdek.
-Te tudtad...-
Sziszegem neki oda, akár egy kígyó. Könnyű mozdulattal lököm félre a padokat amik szinte mind a falhoz csapódnak, de semmi nem lehet az utamban. Az sem érdekel ha zajt csapok.
-Ugye tudod, hogy akár meg is ölhetlek?-
Felrántom a szemöldökömet és igyekszem a saját malmomra hajtani a vizet.
-Vagy megigézhetlek, hogy felejtsd el ezt az egészet.-
Kissé fenyegetőző vagyok, de ritkán hoznak ki így a sodromból. A meglepetés ereje pedig neki kedvezett, nem tudom mi sülhet ki ebből az estéből, de ahogy így rápillantok az arcára, már tudom miért áradoznak annyira a lányok róla. De én nem vagyok egy a sok közül és én tudom mekkora nőhajhász seggfej. De a vérének az illata...

Tárgy: Re: Üres terem Szer. Júl. 20, 2011 11:05 pm

Még arra sem volt időm, hogy levegőt vegyek, vagy annyit mondhassak pukk, mert már is az egyik üres falszakasznak taszítva találtam magam. Nem mondom, hogy gyengéden szoorngatta a nyakamat és, hogy ennél perverzebb helyzetet nem tudtam volna elképzelni vele, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudtam ezt fogja tenni. Nem lett volna sok értelme, ha itt felsikkant nekem, aztán pedig az ijedtségtől még el is sírja magát. Nem vall McAllisterre, főleg nem, mivel... na jó, azt hiszem ha továbbra sem fogok levegőt kapni, akkor annyi lesz az én tökéletes gondolatmenetemnek.
Mocorogni kezdtem és kezeimet a lány csuklója köré fontam és próbáltam őket lefejteni nyakamról. Nem mondanám, hogy bármit is értem volna ezzel a művelet sorral, de a szándék volt a lényeg, hogy nem hagytam annyiba, hogy csak úgy neki esett a nyakamnak.
- McAllister - szűrtem fogaim között, levegő után kapkodva. Erős a szorítása a csajnak, az már biztos. Ki tudja máshol is... na jó, tényleg nem kapok levegőt. Ilyenkor már nem kellene perverzkednem. Habár valószínűleg a nagy szex mániám fog a sírba vinni egyszer. - Vagy mondjam inkább, hogy Vámpírhercegnő? - kérdeztem tőle pimaszul, és még ilyenkor is képes voltam észveszejtően szexi vigyort varázsolni a képemre. Épp itt volt az ideje, hogy elengedett, mert már nem kaptam rendesen levegőt. Valószínűleg ezért szakadt meg egy percre a perverz eszmefuttatásom. Ezt a kimaradt egy percet is be fogom hajtani rajta... Ahogy elengedett egyik kezemmel torkomhoz kaptam, míg másikkal megkapaszkodtam a tanári asztal székében.
- Örömmel látom, hogy meglepett, hogy fény derült a kilétedre vagy inkább a kis titkodra? - köszörültem meg torkomat, majd kiegyenesedtem és elégedetten néztem végig, ahogy tönkre teszi a termet. - Figyelj vámpeszkám, szokd meg, hogy valaki mindig előtted fog járni egy lépéssel. Az a valaki pedig én leszek - kacsintottam a lányra, és vissza kellett tartanom a feltörekvő röhögőgörcsömet, amit arca váltott ki belőlem. - Nem félek a haláltól... Valamiben meg kell halni - vontam meg egyszerűen vállamat. - Viszont, ha megpróbálsz megigézni, elfelejtetni velem bármit is, akkor ígérem neked, hogy holnapra az egész iskola tudni fogja, hogy mekkora ribanc az iskola vámpírja. Vagy fordítva jobban hangzik, A leleplezett vámpír, akiből ribanc lesz - magyaráztam neki nyugodt hangon, és figyeltem szemeit, amelyek szikrákat hánytak. Büszke vagyok magamra, még egy csaj, aki rögtön beindult rám, már attól, hogy felbukkantam.
- Na ülj le McAllister, elmesélem mit csinálunk itt - haraptam rá alsó ajkamra és a lány minden mozdulatát követtem. Valamiből le fogom szűrni, hogy mikor készül nekem ugrani, remélem. Most viszont hagyun kegy kis hatás szünetet, amíg kitombolja magát, és elmondja az ő variációját, hogy én mit is akarok tőle. Aztán pedig előadom magam. Aztán majd meglepődik, ha egészen ugyan arra gondoltunk.

Tárgy: Re: Üres terem Szer. Júl. 20, 2011 11:25 pm

Fogalmam sincs miért én vagyok védekező pozícióban. Ez csak egy taknyos kis kölyök aki azt hiszi Istent játszhat. Könnyű szerrel elintézhetném, és ez a változat kezd egyre szimpatikusabb lenni. Elégedett képpel nézem végig, hogy akaratomon kívül is sikerült neki fájdalmat okozni, pedig még csak meg sem erőltettem magamat. Milyen károkat tudnék benne tenni, ha bevetném magamat. A képén a vigyor viszont roppantul idegesített. Fogalmam sincs, vajon mi oka van vigyorogni, hiszen egy vámpírral áll szemben ő mégis halál magabiztos. Hát pont ez az, ami engem pedig megingat. Úgy döntök inkább megtorpanok, az egyik kezemet ökölbe szorítom a másikkal kisöpröm a hajat a szememből.
-Honnan jöttél rá?-
A szeme szikrákat szór, ha a pillantásommal pedig ölni tudnék akkor biztos, hogy nem élte volna túl már az első pillanatot sem. Mégis, ahogy elnézem a perverz vigyort a képén, nos...nem mondanám, hogy közömbös lenne. De egyszerre gyűlölöm is. Talán a vérének az illata az, ami elbódítja az agyamat.
-Titok már vagy 90 éve, sok tapasztaltabb varázsló elől is eltitkoltam már és egy taknyos leplez le...-
Ez már komolyan sértő rám nézve. Összefűzöm magam előtt a kezeimet és igyekszem nem vicsorítani de a reflexeimnek nehéz parancsolni.
-Egy lépéssel előttem? Kiskölyök létedre túl sokat képzelsz magadról.-
Megeresztek egy hűvös mosolyt, majd lassan elindulok felé, hogy lássam mégis milyen reakciót vált ki belőle a közelségem. Kétlem, hogy egy deka félelem ne bújna meg a kék szemei mögött. De fiatal kora ellenére nagyon is jól ért a fenyegetőzéshez, egy pillanatra megtorpanok, majd összevont szemöldökkel ismét felé lépdelek miközben reagálok.
-Na mi van, elővigyázatosságból minden pergamenre felírtad, hogy vámpír vagyok? Vagy sikerült a szobád falára is rápingálni?-
Hűvösen felnevetek, majd majd megállok, előtte. Nem sokkal magasabb mint én, de még így is lehet köztünk fél fej. De még így is tökéletesen a szemébe tudok nézni.
-Esküszöm ha elmondtad valakinek, megkínozlak, aztán megöllek a tested pedig elrejtem valahova ahol soha senki nem találja meg.-
Vádlón bökök felé a tekintetem pedig összeszűkül a fenyegetésre. Ideges vagyok és én amúgy is nehezebben tudok uralkodni az érzéseimen. Csoda, hogy nem csavartam ki a karját vagy ilyesmi.
-Egy dedós nem dirigál nekem...ülj le te.-
Testileg ő idősebb mint én, de ha már tudja a kis titkot akkor igyekszem kihangsúlyozni a közöttünk lévő különbségeket. Néhány másodpercig még figyelem a tekintetét majd a másik pillanatban már a terem végében vagyok és halványan meglököm az egyik padot ami épp előtte áll meg, utána pedig odapöccentek még egyet a következő pillanatban pedig már megint előtte termek.

Tárgy: Re: Üres terem Csüt. Júl. 21, 2011 10:36 am

Még szerencse, hogy ezek a női egyedek nem képesek a szemmel ölés művészetére. Egész biztosan miszlikbe aprítva feküdnék szétszorva a földön. Annyiszor láttam már ezeket a gyilkos tekinteteket, hogy már szinte hozzájuk szoktam. Melyik nő ne akarna még a földszínéről is eltüntetni, miután megdöntöttem és bejelentem neki, hogy bocs, nem akarok tőled ezek után semmit? Na, költői kérdés volt, le a kezekkel csajok.
- Imádom a tüzes nőket - mértem végig szemérmetlenül tetőtől talpig a lányt. Egy ujjal sem értem hozzá, nem bántottam, még szóval sem, remélhetőleg nem esik neki a nyakamnak, hogy megszorongassa. Szükségem van a perverz gondolataimra, különben unatkoznék.
- Cica, nem lesz jobb, ha itt háborogsz - nevettem fel epésen és még mindig szemeit tanulmányoztam. Ha azt mondtam, hogy egy lépéssel előtte fogok járni, hát akkor úgy is lesz. Még nekem is koncentrűlnom kell, főleg ha egy vámpírt akarok lekörözni.
- Egy vonzó, eszméletlenül szexi taknyos... aki úgy látszik túljárt az eszeden. Néha vigyázhatnál... túl jó kapcsolataim vannak. Főleg a prefektus csajokkal, akik élvezettel szolgáltatnak ki nekem arról információt arról, kit láttak a Tiltott rengeteg pereménél rohangálni... - magyaráztam nagy komolyan. - De ne aggódj, rólad még nem hallottam ilyen pletykákat. Sokkal inkább a két szép szememmel győződhettem meg róla múlt pénteken, ahogy éppen az egyik diáklány nyakát harapdáltad, aztán pedig megbűvőlted. Szegény, azt hitte alvajáró... egészen az ágyamig kellett vígasztalnom - szavaimat egy újabb kaján vigyor követte.
- Ne becsülj le ennyire... attól, hogy te már Merlin tudja hány éve próbálkozol élni ezen a Földnek csúfolt bolygón, még nem tudhatsz mindent. Sőt, csodálom, hogy ennyire hamar hozzászoktál az újításokhoz. Mondjuk a táplálék szerzés, a vadászat, az örjöngés és a szex gondolom már évszázdokkal ezelőtt is ilyen volt - röhögtem fel saját magamon, majd féloldalasan felültem a tanáriasztal tetejére, onnan figyeltem McAllistert, ahogy mindent tönkre tesz maga körül. Tegye, ha így érzi jól magát. Aztán csak remélni tudom, hogy az ágyban is pontosan ilyen vad lesz. - Hány éves is vagy, hogy még mindig nem vagy képes úrrá lenni az érzéseiden McAllister? Mert nekem úgy tűnik, hogy nem engem kellene letaknyosozni, sokkal inkább magadat, aki nem tudja fékezni a hevességét... persze nekem tetszik a mentalitásod, csak azt nem tűröm, ha nem igazságos dolgokat vágnak a fejemhez. - Szavaim nyugodtan csengtek, mint mindig. Engem nem lehetett kihozni a sodromból. Főleg nem akkor, ha valamit el akartam érni. McAllistert pedig nagyon is el akartam érni.
- Fenyegess nyugodtan, de akkor a Próféta első oldalán ott fog díszelegni a cikk, amit tegnap megírtam... tudod mi a szalagcím? Áruló a Mardekárban - Az igazgató vámpírt melenget a keblén. Nekem egészen tetszik - röhögtem fel hangosan. Hát igen, egy pálca pöccintésembe kerülne, és a lány titka mindenhol ki lenne plakátozva.
- Akkor cica megkérlek, hogy ülj le. Nincs kedvem hatszor elmondani, amit akarok. Félő, hogy a nagy rombolás közepette nem hallanád meg szavaimat... az pedig nagy kár lenne - mondtam gőgösen. - Szóval, miért is vagy itt? Ne hazudd azt, hogy mert jól nevelt vagy és megszántál. Nem hinném el - vigyorogtam rá szélesen. Hát persze, hogy akar tőlem valamit.

Tárgy: Re: Üres terem Csüt. Júl. 21, 2011 12:13 pm

-Gusztustalan féreg vagy..-
Komolyan gondoltam én ezt? Valószínűleg abban a pillanatban amikor kimondtam igen. Én ritkán utálok ekkora hévvel valakit, de ő most kihozott a sodromból, én pedig ha kijövök a sodromból azt valaki mindig megbánja. Hiába a sokéves tapasztalat, most jobban össze vagyok zavarodva mint talán valaha voltam.
-Gondolhattam volna, hogy te így szeded ki másból az információt...-
Fintorgok egy kicsit, majd lenyugszom egy kicsit, hála a hallottaknak. Ezek szerint csak ő tud róla. De még ezek után sem állok épp a helyzet magaslatán. Az agyam pörög de kezdek egyre közelebb járni az igazsághoz. Tudom, mit akar tőlem csak azt nem, vajon mit adna érte cserébe. Vagyok én ennyire gátlástalan? Talán...de a neveltetésemnek totál ellent mond a dolog. Bár, ha jobban belegondolok, a szüleim tervei között nem szerepelt az, hogy vámpírrá fogok válni, a teológia pedig itt megbukott.
-Ohh sajnállak, a vérveszteség komoly teljesítményzuhanást eredményez az ágyban, de gondolom neked az is elég volt ha feküdt.-
Hűvösen mosolygok, majd taktikát váltok. Egy másodperc alatt ott termek előtte majd leülök vele szembe és keresztbe teszem a lábaimat a kezeimmel pedig megtámaszkodom magam mögött.
-Persze, azt hiszed, ezek a dolgok nem változnak mi? Régebben sokkal könnyebb volt vadászni, de a szex...azt talán tényleg nem változott.-
Miért beszélünk mi pont erről? Az előbb még arról volt szó, hogy elmondja mindenkinek a titkomat, hogy aztán én kitekerhessem a nyakát és menekülhessek. Nem a legjobb kilátás a jövőre nézve.
-Ha akkora szakértője lennél a vámpíroknak tudnád, hogy nekem sokkal nehezebb uralkodni magamon és ha tudni akarod, 109 vagyok. Még az ükapádat is ismertem, nem gondoltam volna, hogy az idők során ennyire elkorcsosul a fajtátok.-
Én is felnevet a mihez tartás végett és csak reménykedni tudok benne, hogy legalább ez betalált valamennyire. Számukra mindig fontos volt a vér, úgy mint nekünk és ha valaki megjegyzést tett a dologra az mindig megütötte a bokáját, de most úgy érzem helyén való az alaptalan sértegetés mert ő is ezt teszi velem.
-Miért volnék áruló? A második cím sokkal hangzatosabb. De nem tennéd meg, ahhoz túlságosan szereted, hogy itt vagyok a közelben.-
Lehetne még ennél is jobban megcsavarni a dolgot? Hiszen, ő pont azért fenyegetett meg, hogy megkapjon én pedig mindennek az ellenkezőjével vágtam vissza, dupla hurkot téve ezzel a sztori közepére, ezután már nem jöhet más, csak a patthelyzet.
-Aranyvér mindennél többet ér, ezt már akkor megtanultam amikor először öltem. Mennél ősibb egy vér, annál tisztább és annál finomabb, a te családod pedig már nagyon régóta őrzi a tisztaságát. Olyan, mintha több száz éven keresztül érlelnéd a világ legfinomabb borát a legjobb tölgyfahordóba.-
Innen már a hülye is ki tudja következtetni vajon mit akartam és ha nem viselkedik, lehet még belemarok egy kicsit.

Tárgy: Re: Üres terem Pént. Júl. 22, 2011 10:25 am

Én vámpírok szakértője? Merlin a tanúm rá, hogy mikor pénteken megláttam McAllistert, ahogy az egyik háztársa verőerét csapolja, elfogott a kíváncsiság, és betelepedtem a könyvtárba. Nálam nagy szó, ha megkörnyékezem a könyvtárat. Gyűlölök odajárni. Főleg, hogy pár éve még ki is lettem tiltva, mert a könyvtárosnő rajta kapott az egyik hátsó asztalnál, ahogy meggyalázom a könyveit... szemenszedett hazugság volt. A könyveknek se fülük, se szemük nem volt, hogy bármiféle kárt is tehessünk bennük. Na de múlt pénteken szándékom nem más volt, mint hogy olvassak pár sort a vámpírokról, meg a legfőbb tudnivalókról velük kapcsolatban. Persze azzal már régen tisztában voltam, hogy vért szlopálnak, éjszakai "állatok" és pontosan ezért bántja őket a napfény. De ennél többet akartam megtudni róluk. Csak aztán a könyvtárban nem voltam egyedül, és az a két liba nem hagytak olvasni. Így aztán nem lett belőlem vámpír szakértő.
- Figyelj csak cica, az lehet, hogy én nem vagyok a vámpírok szakértője, mert egy héttel ezelőttig nem gondoltam volna, hogy mostanában egy majd szembe jön a folyosón. De Te se igazán vagy a helyzet magaslatán... Kár, hogy olyan könyvet még nem írtak, ami a nemes férfi nem képviselőiről szól. Így nem tudsz miből művelődni. Pedig azt hinné az ember, hogy aki már 109 évet hagyott hátra maga mögött, az ért a férfiakhoz. De hát a látszat néha csal... nem igaz? De lehet a férfiakban van a hiba, hogy nem voltak képesek elviselni téged. Ezt is meg tudnám érteni... nem sokan akarnak egy olyan csajjal ágyba bújni, aki talán reggelre kiszívja a vérűket, aztán pedig hagyja szenvedni őket, amíg vérveszteség miatt meg nem halnak - magyaráztam halál nyugodt hangon neki. Mondata második felét csak egyszerűen el akartam engedni a fülem mellett, de nem ment. Ha valami ragadt is rám otthon - anyám ridegségén és nyugalmán kívül -, az nem más volt, mint a családunk hírnevének megőrzése.
- Ha úgy elkorcsosult a fajtánk, nem értem miért vagy még mindig itt - szűrtem összeszorított fogaim a szavakat. Kézfejeimet ökölbe szorítottam és úgy rejtettem őket zsebembe. Nem akartam, hogy McAllister csak egy pillanatra is azt higyje, hogy bármivel fel tudott húzni, vagy ki tudott hozni a nyugalmamból. De a családomat senki nem bírálhatja, főleg nem egy senkiházi vámpír, akinek régen a föld alatt lenne a helye, férgek és csontok közt. De még mindig itt rontja a levegőt. - A Malfoyokról egy szót nem szólhatsz, még a nevüket sem kell a szádra venned, mert nincs hozzá jogod. Nem érsz fel hozzájuk. Egy vámpír csak egy vámpír, aki egy senki a varázsló társadalomban - hangomban ott csengett a gőg és a felsőbbrendűség, de teljesen helyénvalónak éreztem, hogy lekicsinylően beszéljek hozzá. Főleg ezek után, hogy lekorcsozta a családomat. Elfordítottam tekintetem, amíg ismét le tudtam higgadni. Nem remegtem az idegtől, nem kezdtem üvöltözni, de nem mondanám, hogy szavai érdektelenek lett volna a számomra.
- Okos kislány, valóban. Mondhatom, kimagasló a logikád - erőltettem pimasz vigyort számra és arcomat is visszafordítottam a lány felé. Élveztem, hogy itt van, és főleg, hogy hamarosan a kezeim között lesz. - Nem akarlak kirúgatni az iskolából. Még nem... különben már megtehettem volna. Gondolkodj már egy kicsit. Ha nem akarnálak a közelembe tudni, ide hívtalak volna ma? - nevettem fel gúnyosan, majd éhes tekintetemet végigfuttattam a lány testén, miközben beszélt.
A véremet akarta. Mily meglepő. Míg más nőszemélyek meghalnának, hogy lefeküdhessen velem, addig őt ez egy percig nem érdekli, csak önző érdekeit tartja szeme előtt, és azt hogy legyen mivel táplálkozni. Belőlem akar vért szlopálni?
- Szóval, akkor ez a te feltételed, gondolom Én - mondtam ki hangosan gondolataimat. - De azt a vért nem adják ám ingyen... Ha tényleg "vértasit" akarsz csinálni belőlem - grimaszoltam saját szavaimra - akkor valamit cserébe adnod kellene. Nem vagyok az egy oldalúság híve. Éppen ezért, bármikor vágysz a véremre, előtte nekem adod magad. Minden egyes alkalommal - tagoltam jól érthetően az utolsó pár szót. - Ja, és a legfontosabb, hogy oda-vissza érvényes a dolog. Ha akarlak, csak füttyentek és Te nekem adod magad. Arról pedig ne is álmodj, hogy megfordítjuk a rendszert. Nem mondanám, hogy túlságosan bízok benned. Szeretem bebiztosítani magam, hogy megkapjam, amit akarok, és ne verjenek át... - húztam önelégült vigyorra számat és vártam válaszát, ami nem biztos, hogy egy egyetértő bólintás lesz. De azért reménykedni szabad.

Tárgy: Re: Üres terem Pént. Júl. 22, 2011 11:52 am

Ahogy figyelem az arcát, nem tudom, hogy undorral vagy elismeréssel kellene neki adóznom. Nem szokásom ezt a szót még a gondolataim közé se ékelni, de ez egyszer talán egy halvány szikrát elejthetek annak érdekében, hogy ez a szó jelentéssel bírjon a szótáramban és talán Malfoy esetében ez jogos. Mindezek mellett egy rohadt féregnek tartom, ami viszont teljességgel megengedhető jelen helyzetemben, mert nem mondhatnám, hogy épp a magaslatán állok.
-Volt rá precedens. De hát, valamiért még te is itt vagy, nem igaz? Akkor csak nem lehetek olyan botlábú, főleg ha ennyire felcsigáztam a gondolataidat. Ismerem ezt a kiéhezett pillantást. Azt jelenti, hogy beleuntál a kint kódorgó kis szukákba. Megértem.-
Színpadiasan sóhajtok és igyekszem fel sem venni a szavaiban bujkáló érdes sértegetést. El akarja érni, hogy ismét kiboruljak, annak pedig semmi értelmét nem látom. Mély levegőt veszek és bár erősebben markolom a pad szélét mint kellene ismét én leszek a kajánul vigyorgó sóbálvány.
-Attól, hogy mint ember egy knútot sem érsz, a véred még ugyan olyan tiszta.-
Az egyszerűség kedvéért még a vállamat is megvonom. Közben pedig hagyom, hogy a szavaim akár a méreg úgy árják át a gondolatait. Bár nem igazán mutatja ki, azért én hallom, ahogy a vére felgyorsul és ezzel az arcomra kiül egy kaján vigyor. Na tessék, talán én vagyok az egyetlen nő az iskolában aki ennyire feltudja húzni, hurrá az elismerés nekem szól, a csokrokat az öltözőmbe köszönöm.
-Nyughass kis tigris, az én családom ugyan olyan régi mint a tiéd. Szóval egy kicsivel több tiszteletet. Az pedig, hogy vámpír vagyok, ugyanakkor megmaradt a varázserőm arra engem következtetni, hogy igenis van itt mit keresnem és nem egy pisis fogja elítélni a létezésemet. Amúgy is, ha senki vagyok, miért kapok ennyit a te drága figyelmedből?-
Fintorgok, majd oldalra nézek. Nem húzom fel magamat, bár egyre gyorsabban és gyorsabban daráltam le a mondandómat de azért megőriztem a hidegvéremet, hiszen azzal, hogy beidegesedek, csak azt érem el, hogy magabiztosabb lesz és elbízza magát. Pedig nincs igaza, nem is tudja mennyire nincs. Én is sokat gondolkodtam régebben ezen, aztán rá kellett jönnöm, hogy mindennek oka van. A szavai megbotránkoztatnak és előbújik belőlem az a szemérmes nő aki már nagyon régen nem tört a felszínre, továbbá a prűd lány akit az 1800as években neveltek. Egy ideig érlelem magamban a szavait. Majd lassan felállok az asztalról és elindulok felé. Egészen közel megyek hozzá, a szánk majdnem összeér ám ekkor megfogom az állát és oldalra fordítom a fejét. Nem akarok neki fájdalmat okozni, igyekszem nagyon visszafogni magamat ami a markolást illeti.
-Ne kezelj engem úgy, mint egy olcsó kurvát. Vagy egy drogost aki mindent megtesz egy adagért. Kicsivel több tiszteletet annak a lánynak aki után ennyire sóvárogsz.-
Mérgesen elengedem az állát, de nem tágítok a közeléből. A szeme szikrákat szór miközben a szavai cikáznak a fejemben.

Tárgy: Re: Üres terem Hétf. Júl. 25, 2011 11:44 am

- Beleuntam, újra vágytam. Valami olyanra, amit senkitől nem kaphattam meg még ez idáig, felejthetetlen élménnyel akarok gazdagodni... minek soroljam? - nevettem fel gúnyosan. - Valóban ezért kerestelek fel. Örömmel látom, hogy nagyon is benne lennél a dologban, főleg ha ilyen gyorsan levetted, hogy mit is akarok tőled. Viszont, ezek szerint Te sokkal inkább a véremre pályázol, mint a testemre, vagy az elragadó lényemre. Meg kell mondanom őszintén... most nagyon szíven ütöttél - biggyesztettem le megjátszott elkeseredéssel alsó ajkamat, de két másodpercen belül kitört belőlem a röhögés.
- Nem kell aggódnod, én sem akarlak megkedvelni, főleg, hogy ez egyszerűen képtelenség lenne, ilyen nőt, ilyen modorral... na jó, térjünk el ettől a témától, mert még itt a végén megint felkapod a vizet és akkor kezelhetetlen hisztis vámpesz csaj leszel - húztam ellenállhatatlan mosolyra telt ajkaimat és felálltam a tanári asztal széléről és lassan közelebb lépdeltem hozzá. Két kezemmel megtámaszkodtam a pad két oldalán ahol ült és így közelebb hajoltam hozzá.
- Azért, kedves McAllister, mert kellesz nekem. Azért lehetsz még itt, és nem valahol London utcáin. Már rég kirúgathattalak volna és ha akarlak, tönkre tehetnélek. De mint mondtam, még kellesz nekem - magyaráztam neki teljesen nyugodt hangon. Mindig is vágytam az ismeretlenre, szerettem megszerezni olyan dolgokat, amikkel felvághattam és csak én mondhattam el magamról, hogy sikerült megkaparintanom. A szex egy vámpírral pontosan ilyen volt. Az utcán nem hemzsegnek olyan varázslók, sem boszorkányok, akik elmondhatják magukról, hogy az éjszakáikat egy vámpír ölelésében töltik. Én viszont, ezzel is ki fogok lógni a sorból és ismét olyan megbotránkoztató dolgot fogok magaménak tudni, amitől egy néhányan biztos, hogy rosszul lennének. Köztük kedves szülőanyám is, aki lassan ott tartunk, hogy már azt is letagadja, hogy én vagyok a fia.
Erről jut eszembe, hogy vasárnapra kikérőt kaptam, ugyanis az a jégcsap - igen anyámról beszélünk - kitalálta, hogy feltétlenül szerveznie kell egy vacsorát. Milyen vacsorát? Nem édes hármasosat, ahol apámmal elökörködünk Ő meg addig katonás sorrendbe rendezi a borsó szemeket a tányérján, nem. Meghívta a fél varázsló világot. Vagy az egészet. Tehetek én róla, hogy valamilyen ágon mindenki a rokonom? Én nem, de a szüleim annál inkább. Most nehogy bárki is azt higyje, hogy nem szeretek aranyvérű lenni, oh dehogynem nagyon is élvezem ezt a dőzsölést, amit idestova 17 lassan 18 éve véghez viszek. De! Azt akartam kihozni ebből az egészből, hogy olyan varázslókkal kell bájcsevegnem, akiket arra se méltatok, hogy szétátkozzam a pofájukat. Köztük Potterrel, aki manapság egyre többször játszik el a gondolattal, hogy rokoni szálak fűznek össze minket. Ilyenkor igazán példát vehetne anyámról, és egy gőgös biccentéssel az emberiség tudtára adhatná, hogy bizony neki semmi köze hozzá. Ezzel ellentétben Ő, elmeséli az egész családtörténetünket. A következő, hogy a Malfoy-Potter családfákkal fogja kidíszíteni a megkopott téglafalakat az üres folyosók mentén. Na, asszem egészen eltértem a témától, és még a gondolataim is elkanyarodtak.
Pedig éppen egy vámpír szemeit fixírozom alig néhány centiről. Amikor elkapja a nyakam és nem hőkölök hátra. Még mielőtt egy pillanatig is azt hinné, hogy bármiféle fölényt érezhet velem szemben, egyik kezemet csuklójára csúsztattam, de nem szorítottam meg.
- Nem értem miért állítod be magad ennyire elérhetetlennek, ennyire felsőbbrendűnek és ennyire másnak... csak egy vámpír vagy McAllister. Aki ugyan úgy él, mozog, táplálkozik - ne térjünk ki a szélsőségekre -, alszik, mint mi. Csak egy kicsit fel vagy turbózva és szükségeltetik hozzád egy használatiútmutató. De McAllister, nem kell, hogy ennyire elszállj magadtól - villantottam egy több millió galleont érő vigyort a lány felé. Kezét elhúztam nyakamtól le mellkasomra és most ismét szemeit figyeltem. - Bármennyire is akarlak McAllister, nem fogom hagyni, hogy ennyire egy senkinek nézz. Élőlény vagyok, mint Te. Semmivel nem kevesebb, mint Te azt gondolod. Megértettük egymást? Merlin mentsen meg attól, hogy egy pillanatig is többet érezz irántam mint tisztelet, de ha most ebbe mind a ketten belemegyünk, akkor a kölcsönös tiszteletet el fogom várni tőled, ami én is megadok neked. Persze csak akkor, ha nem fogsz visszaélni azzal az információval, aminek tudatában vagy.... - magyaráztam neki halkan és közben kezemmel térdén állapodtam meg. - ... Tökéletesen látod, hogy vágyom rád. Igen, sóvárgok utánad, így is nevezhetjük. De Te is rám. A véremre. De ha nem fogjuk egymást egyenrangúaknak tekinteni, akkor nem fog működni a szövetségünk... - hangom lágy volt de szavaimat komolyan gondoltam és remélhetőleg elég kemények voltak. - Jó lenne, ha lazítanál, és megpróbálnád megérezni a hangomból kicsengő iróniát - nevettem fel gunyorosan, és lassan felfelé kezdtem húzni kezemet combján.

» Üres terem
» ~ Üres terem ~
» Trófea terem