Abraxas Malfoy
Mardekáros diák
Hozzászólások száma : 7
Join date : 2011. Jul. 21.
 |  Tárgy: Abraxas Malfoy  Vas. Júl. 24, 2011 10:45 pm | |
| Abraxas Malfoy
 
Név: Abraxas Malfoy
Becenév: Ab, Abraxas
Kor: 17
Születési dátum és hely: 1933. 08. 12. London
Származás: Aranyvér
Iskolai házad: Mardekár
Évfolyamod: 6. évfolyam
Pálcád: Gyertyán, Tíz hüvelyk, Acromantula csáp mag
Foglalkozásod: Diák
Édesanyja: Yvonne Deans / 38 / amikor legutóbb otthon voltam még járkált / Nincs vele semmi bajom, tisztelem, ahogy egy anyát kell, válaszolok a kérdéseire de ennyi.
Édesapa: Leonard Malfoy / 42 / szintúgy mint anyám / Jól kijövünk, apa-fiú kapcsolat is simán megvan.
Testvér(ek): Szerencsére egyke vagyok.
Egyéb hozzátartozó(k): Derrick Caerwyn Malfoy / 18 / unokatestvér / Nagyon jó kapcsolatot ápolunk, mintha csak a bátyám lenne.
A Malfoyok és a Deansek felmenői is nagymúltú aranyvérű varázsló családok. Minden erejükkel azon voltak már a kezdetektől, hogy megőrizzék a vér tisztaságát, ami annyit jelentett, hogy a vérűrulókat jobb esetben kiátkozással, rosszabb esetben halállal sújtották. Minden fiatalba már idő előtt elkezdték bele nevelni a családi törvényt, "a vér minden felett". Gyűlőlték a sárvérűeket, és a félvéreket hibáztatták a varázsvilág tönkre menetele miatt, hiszen az ő szüleik hibáztak. És ők viselték a súlyát a felmenőik súlyának. Őket talán még jobban gyűlőlték, mint a sárvérűeket.
A Malfoyok keze bárhová elért. Nagy befolyásos család hírében állnak, és megfelelő ismeretségükkel az egész világot behálózzák. A varázsló családok körében bármit megkaparinthatnak, az elsőbbség jogát élvezik.
Én pedig? Hát, igazából jó nők vannak a sárvérűek és félvérek között is. Nem a vér a lényeg, hanem, hogy hogy néz ki a csaj. De azért néha el tudom ám játszani a vérmániás őrültet is.
Amíg az emberfia, esetenként lánya nem ismer meg, egészen békésnek tűnök, messziről. Vannak jobb napjaim, ezt nem tagadom, de gyakran viselkedem agresszíven, azt hiszem ez valami családi vonás. Ha az ismerőseimnek akik kedvelnek egy szóval kellene jellemezniük az a kitartó lenne, utána jönne a makacs, az elszánt. Azok az ismerőseim pedig, akik már kevésbé kedvelnek - vagyis utálnak - leginkább a szemétláda jelzőt szeretik rám használni. De hallottam már tőlük a gőgös, cinikus, arrogáns, szeszélyes, beképzelt és hazudós szót is. Gyakran vagyok önző is, de a kedvencem az egoista. Miért tagadjam, hogy jól nézek ki? Ez mindenkinek feltűnik már akkor amikor először rám néz. Feltűnt valakinek, hogy sokkal több a negatív tulajdonságom? Vagyis azok, akik utálnak szívesebben beszélnek rólam. De a tulajdonságok sorolása csak az egyik része annak, hogy valakinek legalább egy apró fogalma legyen róla, hogy milyen vagyok. Más kérdés az, hogy hogyan látom magamat. Értek a nőkhöz, ez egy pillanatig sem vita tárgya. Ugyanakkor nem foglalnak le a buta libák, azokon leginkább keresztül nézek. Továbbá szeretek olvasni is, amikor időm engedi. Azon kívül azt is tudom magamról, hogy egy bunkó vagyok és ezzel gyakran bántom meg az embereket, de hát, kit érdekel? Aki számít az tudja, hogy poén aki pedig nem, az jobb is ha nem jön a közelembe. Nem tudom, mi mást mondhatnék még, hogy miben vagyok béna? Nahát, így elgondolkodva sem jut eszembe semmi. Úgy vagyok vele, hogy az élet alakít ha egyszer majd csak fél lábam lesz, akkor elmondhatom magamról, hogy nem erősségem a járás, de addig is, örvendek a tökéletességemnek. A félelem nem kenyerem, amíg magabiztos vagyok, addig a félelem szó nincs felírva a szótáramban. Ha majd egyszer elveszítem a varázserőmet esetleg megismerkedek ezzel a szóval (is). Továbbá szeretek viccelődni, csipkelődni ha jobb kedvembe vagyok. A többi pedig majd idővel kiderül, azt mondják még fejlődőképes vagyok.
Szőke haj, kék szem. Tipikus szőke herceg fehér lovon. Gyűlöltem egész életemben azt, ha valaki ezt mondta nekem. Pedig a rokonok és a látogatók gyakran illetek ezzel a kifejezéssel. Máig az a bizonyos "elmehetsz a f***ba" grimasz ül ki az arcomra, ha meghallom. Bőröm színét illetőleg nem bocsátkoznék magyarázkodásba, se nem fekete, se nem fehér, mindig attól függ mennyi időt töltöttem a napon illetve az milyen erősséggel érte a bőrömet. Micsoda megfogalmazás, büszke vagyok magamra. Öltözködést illetően nem nagyon tudom behatárolni magamat. Éppen amilyen kedvem van, vagy milyen alkalomból kell felöltözni. Legszívesebben félmeztelen vagyok szerintem egyértelmű, hogy miért, de nem ragaszkodom semmihez. Magas srácnak számítok, nem szokásom méredzkedni de olyan 187 cm körül biztos vagyok, nem számítok girnyó bottestű srácnak és nem is szeretnék közéjük tartozni, az olyanokat szoktuk halálra alázni. Piercingem nincs -hál égnek-, viszont van két tetoválásom, egy kereszt a jobb mellkasomon bár senki nem tudja, miért tetováltattam oda, ez az én titkom. A másik pedig a jobb vállamon van, egy felírat: "What goes aruound, comes around."
Egy meleg, nyári éjszakán láttam meg a holdat és a csillagokat 1933-ban. Jobban mondva, láttam volna meg, hogyha az anyám a csillagos ég alatt hoz engem világra, de szerencsére nem tette. Már hajnalodott amikor úgy éreztem megajándékozom a világot szerény személyemmel. A szüleim örültek nekem, leginkább azért mert már akkor is abban reménykedtek, hogy tovább fogom adni a híres Malfoy nevet és nem én fogom kipusztítani a famíliát. A család és talán az aranyvérűek mindig ettől rettegnek a leginkább. Sokszor mondják, hogy az idő múlásával a fajtánk el fog korcsosulni. Lesznek aranyvérűek akik elárulják majd magukat és lesznek olyanok is, akik szánt szándékkal mocskolják be a vérüket. Kevés olyan név van a varázsvilágban akiről jobban tudnák, mennyire imádja a vérét és azért, hogy a vér tiszta is maradjon bármit képes megtenni. Ez a mi családunk. A szüleim szerettek volna még egy fiút, egy öcsikét nekem, de nem így jött ki a lépés. Amikor kisebb voltam sokat bánkódtam amiatt, hogy egyke vagyok és egy hatalmas kúriában kell egyedül sínylődnöm akár egy börtönben. Amikor azonban idősebb lettem, rájöttem, hogy szerencsésnek mondhatom magam azért, mert egyke vagyok. Mindenki csak velem foglalkozik, lesik minden kívánságomat és nem kell osztoznom senkivel, akkor már szerencsésnek éreztem magamat. A gyerekkorom egészen békésen telt, megkaptam mindent amit csak akartam. Leszámítva persze azokat az időket amikor öreg nyanyák zaklattak és csipkedték az arcomat közben pedig vékony hangon mondogatták, hogy apuci szeme fénye vagyok, meg hogy anyuci milyen büszke rám és én vagyok a család kicsi kincse. Ezeket már akkor is tudtam, csak nem ilyen buzis formában. Ha úgy adódott szerettem repülni, de soha nem vált létformámmá a seprűn lovaglás. Szeretek két lábbal a földön állni, az a legbiztosabb. Viszont az etikett legyűréséből és az aranyvérűség egyéb szépségeiből bőven kijutott már egészen kiskoromban. Közben rájöttem, hogy nem csak a pálcaforgatáshoz értek, hanem a ceruzát is nagyon jól használom, ebben az időben kezdtem el rajzolgatni, de ezt sem szoktam senki előtt reklámozni. Csak az jelentett egy kis szabadságot amikor elszöktem otthonról, vagy egyedül, vagy Derrickel. Így növögettem fölfelé, egyre magasabbra és magasabbra az ég felé. A szüleim nem locsoltak, hacsak nem galleonnal bár ha jobban belegondolok az elég fájdalmas lett volna. Szóval, így alakulgatott az én fényesnek ígérkező jövőm. Mindent elterveztek nekem és ezzel egészen addig nem is volt semmi bajom amíg el nem kerültem a Roxfortba. A süveg még csak rá sem került a fejemre amikor rögtön elharsogta a Mardekár házat. Nem volt benne semmi meglepetés és még csak nem is aggódtam, hogy bepakol valami másik házba. Pontosan tudtam, hogy ott van a helyem. Belekóstoltam abba az életbe amikor éppen nem vagyok otthon és ahogy telt múlt az idő egyre makacsabb és öntörvényűbb lettem. Elkezdtem élvezni azt az életet amit mindig is élni akartam. Haverokat szereztem, gonoszkodtam és a Mardekár házhoz méltóan viselkedtem. Otthon pedig, lázadtam, ahogy teszem azt máig. Hiába van jó kapcsolatom a szüleimmel akkor sem szívesen járok haza így hát inkább vagyok itt a kastélyban, vagy kószálok, amerre tetszik a pénz nem akadály. Aztán amikor az 5. évfolyamba léptem, na az volt életem legrosszabb éve. Bejelentették, hogy megtalálták számomra a tökéletes arát, Celestyna Juliette Maes-t. A csajjal egészen addig a pillanatig semmi bajom nem volt de ez a szó és ami az egész mögött van annyira visszataszítóvá tette számomra a dolgot, hogy nem bírok vele megmaradni úgy egy szobában, hogy ne cikizzem halálra. Amikor megtudtam majdnem mindent ripityára törtem apán dolgozószobájában, ő pedig rezzenéstelen arccal nézte végig. Mi mást tudott volna tenni? Tudta, hogy soha nem akarok megállapodni senki mellett, pláne nem negyvenéves korom előtt. De a vér fontosabb volt neki mint én és szemrebbenés nélkül megtették annak érdekében, hogy a Malfoy név fennmaradjon ameddig csak lehet. Ha rajtunk múlna az idők végezetéig ők akarnának a csúcson maradni és nem hibáztatom őket érte, a névvel nagyon sok minden jár együtt amiért másnak meg kell küzdenie. Kiváltságos vagyok, minek tagadjam? Ő pedig, ahogy illik gyűlöl engem, pedig egy ujjal sem nyúltam hozzá. Az, hogy el kell vennem jelen pillanatban semmilyen kötelezettséggel nem jár. Ugyan úgy élem a mindennapjaimat és csajozok mintha mi sem lenne. A csajt csak a pénzt miatt kell elvennem. Az ősök megmondták, csak akkor kapunk valamit, ha szépen viselkedünk. Nekem pedig nincs hangulatom a csórósághoz, így hát marad a jegyesség és a véget nem érő hajtépés kettőnk között.
*különleges képesség: Pyromágus vagyok -embernyelven tudom irányítani a tüzet-, továbbá animágusként is funkcionálok, olykor olykor én leszek az ordas farkas.
*amit mindig magammal hordok: A pálcámat, egy doboz cigit, semmi extrát.
Röhögve sétálunk végig a folyosón a haverokkal, végre a mai kínzásnak is vége van, így kimehetünk a tóhoz hülyülni. Egymás mellett vonulunk végig a folyosón. Az alsóbb évesek a falhoz lapulva próbálnak láthatatlanok lenni amikor elmegyünk mellettük. Nem szívesen kerülnének velünk szembe és meg is értem őket. Soha nem éreztem egyetlen ártatlan áldozat iránt sem szánalmat, inkább kiröhögtem őket ahogy azt Mardekároshoz illik. Itt koptatom az iskolapadot már lassan 6 éve, és a többiekkel ellentétben én még mindig úgy érzem, hogy ezek életem legszebb évei nem pedig az, amikor kikerülünk a nagyvilágba. Ha én innen kikerülök vár a fényes jövő...házasság meg esetleg valami látszatmeló, azon kívül semmi. Néhanapján úgy érzem, mintha csak egy báb lennék...néhanapján. Elérkezünk a tölgyfaajtóhoz, megragadom a hatalmas kilincset és kilököm. Századjára is elénk tárul a Roxforti tóvidék és ezredjére is a szemembe süt a nap, annyira, hogy hunyorognom kell néhány percig. Átszeljük a kastély és a tó közötti távolságot majd amikor már majdnem ott vagyunk a kedvenc helyünknél szembejön egy csapat igencsak szemrevaló lány. A csapatból minden fej utánuk fordul én még egy füttyöt és egy szemtelen végigmérést is megengedek magamnak, a középső csaj egészen jó bőr volt, így első látásra. Utána jót röhögünk majd valaki, nem egészen hallom, kicsoda rátér a tabutémára.
-Nem szabadna annak így viselkednie akinek menyasszonya van.-
Hát persze, csúfolódnak, amikor csak tehetik és azt hiszik, hogy milyen baromi vicces is ez. Röhögök egy jót, a többiekkel együtt közben pedig letelepszünk a fűbe és belehajítok egy követ a tóba. Érzik, hogy a téma kicsit érzékenyen érintett így újra próbálkoznak.
-Tényleg elfogod venni?-
Felhorkantok, majd az ismerős grimasz jelenik meg az arcomon, előveszem a pálcámat és a cipőm talpának ütögetem.
-Fogalmam sincs haver, asszem ja...nincs más választásom.-
A nevetés ami ezután hagyja el a számat nem teljesen őszinte, de legalább valamit kit tudtam magamból préselni. A többiek még erről beszélnek egy ideig, hülyülnek egy sort, utána jön a perverz tárlat amiből én is kiveszem a részemet majd egy idő után elunjuk magunkat. Ez általában igen hamar szokott bekövetkezni. Felállok leporolom magamat, majd néhány ártatlan másodéves felé mutatok a pálcámmal.
-Szerintem beszélgessünk el velük...-
A sokat sejtető széles vigyornak hála már mindenki tudja mire gondolok így hát elindulunk feléjük és szegények már felpattannának ha tehetnék, de mi gyorsabban voltunk. Ezután következik majd a szóbeli megalázás, majd utána jönnek az átkok végül pedig a röhögés, de ezt már jobb, ha nem írom le, mert tényleg kegyetlen embernek fogsz engem nézni kedves olvasó, maradjunk annyiban, hogy megkapták amit nem érdemeltek meg. Mi pedig, jót röhögtünk rajtuk, elégedetten ötösöket váltottunk majd elindultunk a Nagyterem felé vacsorázni.
A hozzászólást Abraxas Malfoy összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Júl. 26, 2011 8:54 am-kor. | |
|
