Klubhelyiség

...

*Hétvégente mindig álmosan kelek fel. Ez most sem volt máshogy.... Reggel későn keltem, és az álmosság egész nap rajtam volt. Nem igazán volt más programom, mint hogy a klubhelységben üldögéljek és hallgassam a szétszéledő társaság zsibongását. Lassan már késő délután volt, és fáradt voltam még mindig, pedig nem sokat mozogtam az utóbbi időkben. Charlus-t sem láttam tegnap óta, és már kezdett egy kicsit hiányozni... Na jó, nagyon... Abban reménykedtem, hogy most feltűnik és elbeszélgetünk, de erre nem volt garancia. Mindenki az udvaron van, és kihasználja az időt, hogy szórakozzon és párbajozzon, esetleg a fűben feküdjön. Rajtam kívül még két első éves diák ücsörgött, kártyákat cserélgetve. Felsóhajtottam, és kényelmesen elterültem a kanapén. *

*Unalmas pihenésemet egy hirtelen jött léptek zaja zavarta meg. Majd hamarosan kiderült, hogy kitől származnak. Charlus érkezett meg, az én legnagyobb örömömre. Mikor finoman rámdőlt, átkaroltam a nyakát, és viszonoztam a csókját. Annyira hiányzott ez... *
-Persze, de te is nekem...
*Sóhajtottam mosolyogva, miközben elhelyezkedett mellettem, én pedig felültem. Fejemet a vállára hajtottam.*
-Hát igen... Egy napot sem bírok ki anélkül, hogy nem látnálak...
*Rávigyorogtam, és kezeimet lazán az ölembe tettem.*
-Merre voltál máma?
*Érdeklődtem kedves hangnemben. Biztos nem unatkozott annyira, mint én. Septimussal gyakran kitalálnak valami ökörséget... *

*Felsóhajtottam, és hátradőltem a kanapén, magammal húzva Charlie-t, és felvettem az ezelőtti elhelyezkedést. Fejemet a vállára döntöttem, és lábaimat felhúztam. *
-Hát.. ezentúl nem engedlek el sehova...
*Sóhajtottam vigyorogva, majd ránéztem. Éreztem hogy kezét az enyémmel fonja össze, és egy pillanatra megszorítottam. *
-Azok a buta libák addig rázzák magukat, amíg nem lesznek fehérek és nem hápognak...
*Morogtam bosszúsan arra a rengeteg csajra gondolva, aki nap mint nap Charlus után rohangál és köszöngetnek neki a folyosón... Idegesítőek, és azt hiszik eltudják csábítani Charlust... Annyira naívak...*
-Na és hány csaj rohant ki sikogatva?
*Kérdeztem felkuncogva a mai csínyükön. Ez egész jó ötlet volt... Éreztem az utalást Cassiopeára. Mostanság megbánta, hogy a Mardekárba került, de nem tud változtatni a dolgokon... Én sem haragszom már rá, de kerülöm... *

*Még mindig Doreát néztem. Amikor vele vagyok csak őt tudom nézni, ez már első óta így van, így volt pár olyan eset amikor csúnyán orra buktam, miközben mentünk a folyosókon.*
-Ha én megyek, jössz velem. *Odahajolok hozzá, és adok neki egy csókot, aztán nekidöntöm a homlokomat az övének.*
-Soha... Senkire nem néznék úgy, mert te itt vagy nekem. De csak változtasd át őket, addig sem rázzák a seggüket előttem. *Vonom meg a vállam vigyorogva. Engem ugyan nem fognak meghódítani, soha nem is adtam magam oda másnak. Legalábbis szerelemből biztos nem, csak játszadozásból.*
-Hát, kb. mindenki aki a klubhelyiségben vagy a körleteikben tartózkodott. Szóval kiürült az egész Mardekár kh.

*Hátradőltem a kanapén, és magammal húztam Charlust is, így azért kényelmesebb nekem, gondolom neki is. Ugyan úgy vállára döntöttem a fejemet, és megfogtam a kezét. *
-Az biztos... Megyek én is vizes lufit dobálni a diákok fejére...
*Sóhajtottam, először próbáltam komoly lenni, majd elnevettem magam a gondolaton is. Nem szoktam másokat megszívatni, mint Charli, de nem is fogok szerintem, maximum ott leszek mögöttük...
-Örülök!
*Suttogtam a fülébe, majd egy puszit adtam az arcára. Rámosolyogtam, és fejemet visszatettem eddigi helyére. *
-Helyes... Megérdemelték, de nem tudom, miért félnek a testvéreiktől...
*Igen, ez az igazság... Egy patkány is szebb és okosabb a Mardekáros csürhénél... Ezen a patkányoknak van joguk megsértődni, hogy összehasonlítottam őket a Mardisokkal... Szegénykéim.. *

*Befeküdtem Dorea mellé, és onnan pillantottam rá. Összekulcsolom a kezemet az övével és úgy pillantok rá.*
-Ó mi azt még harmadikban csináltuk. Sosem hallottad még azt hogy "Potter és Weasley azonnal induljanak a házvezetőjükhöz!" Vagy nem láttad még pár évvel ez előtt az órát a Griffendélnél, hogy egy-egy lebukás után mennyit ment lefelé? De gyere, és csináld. Sőt, változtass egy mardekárost tetűvé. *Komolyodok el, de aztán én is felnevetek.*
-Hiszen hat évembe tellett, mire sikerült megszerettetnem magam veled, szóval mással már végképp nem lennék. *Kuncogok fel, és hosszan megcsókolom. Imádom.*
-Hmm... talán mert okosabbak náluk?

*Hátrébb csúsztam a kanapén, hogy mind a kettőnknek legyen helye így elfeküdve is. Szerencsére a kanapé sem az az apróbb fajta volt, és mi sem vagyunk hegyomlások. *
-Ah... Dehogy nem emlékszem... És te arra, hogy olyankor hogy kiosztottalak? "Potter, már megint mi a fenét műveltetek? Olyan önző vagy és a bolond barátod is, nem gondoltok a Griffendél sorsára..."
*Utánoztam a régi, rikácsoló hangomat. Elnevettem magam az emlékeken, hogy hogyan meglepődtek a fiúk rajtam, mert általában én mertem egyedül rájuk szólni...*
-De elég jól sikerült...
*Viszonoztam csókját, miközben fél kézzel átkaroltam a nyakát. *
-Az biztos! Kitennénk egy Mardekárost és egy patkányt a lakatlan szigetre, na, tudod ki fog továbbélni?
*Vigyorogtam visszatartva egy gonosz kacajt. Szerintem egyértelmű a válasz... *

*A hajával kezdtem játszadozni, és tovább puszilgattam az arcát. Ha ránézek még mindig görcsbe rándul a gyomrom. Mással el sem tudnám képzelni az életemet.*
Már elsőben a második napon is kiosztottál drágám: "Potter te annyira egy felfuvalkodott nagyképű gőgös görény vagy, hogy egy mardekáros többet ér nálad, meg az agyatlan Weasley nevű pajtásodnál. Nem akarom tudni hogy rólam beszélsz, vagy esetleg bármilyen cuccomra rárakod a kezedet." *Kuncogok fel. Régen Dorea még utált minket. Vagy csak szeretett engem, de jól titkolta.* Persze hogy emlékszem. És arra amikor egy veszekedés közben kicsúszott a számon hogy "Szeretlek Dorea Black"? *Vigyorodok el. Ez még ötödikben volt. Azt hiszem, akkor.. Igen akkor volt.*
Természetesen a mardekáros... Helyett a patkány. *Nevetek fel.*

*Miközben ő a hajammal foglalkozott, én pólójának nyakát kezdtem el gyűrögetni. Röviden megcsókoltam, és fél kézzel a tarkóját kezdtem elsimogatni. *
-Jaaj, igen... És mit is vétkeztél? Arra már nem emlékszem...
*A felismerés mint a nyíl, úgy hasított az agyamba, de utána ismét elkuncogtam magam...Még a Merengőben néztem hasonló emlékeket... Amilyen pofákat vágtam, és eléggé toporzékoltam... Jól álcáztam a kedvelésem, de nem mertem hozzá szólni... De szerencsére jó vége lett.. *
-Igen, arra tisztán emlékszem.. Addig azt hitem, hogy csak az idegeimre akarsz menni, ezért nem csíptelek, de azután szerettem beléd...
*Sóhajtottam. Ötödik év közepe... Charlus akkor is valami őrültséget csinált, én meg mint mindig, leordítottam szegényem fejét... Egy kicsit zizi voltam akkoriban.. *
-Áh nem is nehéz kitalálni...
*Nevettem majd lehunytam a szemem, és apró csókokat adtam szájára*

*Fél kézzel végigsimítok az arcán, és elvigyorodok. El kell gondolkodjak azon, hogy mit csináltam hat évvel ez előtt a második napon amikor leordította a fejemet. Hmm... Várjunk.. Egy pillanat, lábbilincselő átkot raktam az egyik barátjára.*
Azt hiszem lábbilincselő átkot szórtam az egyik haverodra és Septimus meg még valamivel megátkozta, és utána meg próbáltam csevegni veled. Azt hiszem. Akkoriban elég vehemens természet voltál, de már akkor is bejöttél. *Vigyorodok el, és az egyik kezemmel a derekánál átkarolom.*
Akkor nem is tudom fellógattam az egyik barátnődet mert beszólt nekem. És azért kezdtünk egymással ordítozni. De hülye voltam akkor... Bár most is az vagyok. De így szeretsz. *Nyújtom egy kicsit ki a nyelvemet, és adok Doreának egy rövid csókot.*
Persze hogy nem.

*Beleborzongtam simításába... A lehető legszorosabban csúsztam hozzá, és fejemet vállához raktam. Erősen agyaltam azon elméleten, mi okból kiabáltam vele elsőben, de nem ugrott be... Olyan sok emléke van már, hogy a régiek kiszorultak...*
-Juj tényleg, szegény Lis. Akkoriban a legjobb barátnőm volt, csak azt tudnám miért kínoztátok...
*Vállába kuncogtam, és felpillantottam arcára. Lehet csak azért bántotta Charlus, mert nem mondott el mindent rólam, vagy mert Ő is kötözködni mert velük, mint én? Engem sosem bántott...*
-Igen, akkor Ő is megpróbált kekeckedni, mint én... Hét neki nem sikerült olyan jól... De én mindenhogy szeretlek.
*Jelentettem ki vidáman, és viszonoztam rövid csókját, és átöleltem a fél kezemmel, ami viszonylag szabadon volt. *
-Minden mardekáros kivétel nélkül, na jó Cassi nem, de tényleg az összes idióta bárdolatlan bugyuta barbár bohóc...
*Sóhajtottam fejcsóválva. Az a nép nem tanul, hanem keménykedik... Nem fogják sokra vinni az életben... *

*Igyekszem vele én is a lehető legszorosabban összebújni, ahogy csak tudok. Sok okból kiabált velem elsőtől egészen hatodik közepéig. De én így szerettem már akkor is, elsőben is, és most is.*
Mert nem volt hajlandó elmondani hogy merre találhatlak téged. *Vigyorgok rá. Persze, Doreát sosem bántottam, akit szeretek, azt nem is tudnám bántani, talán sosem. Sőt, biztos, hogy sosem tudnám bántani.*
"Potter te annyira csodálod magad, és olyan nagyképű felfuvalkodott gőgös szatír vagy, hogy a seprű hozzád képes egy földön járó egyén." Még ilyenkor is az járt a fejemben hogy milyen jól nézel ki amikor ideges vagy, és engem szidsz. *Kuncogok, és a nyakát puszilgatom.*
Ezt a szót már hallottam valahol. *Gondolkodok el, csak már a fene tudja hogy hol.*
Emlékszel a negyedikes karácsonyi bálra? Amikor elsőnek nem veszekedtünk Karácsonykor? Csak mert mással voltunk elfoglalva. *Kuncogok fel. Igen, akkor csókolóztunk először, bár utána kaptam egy hatalmas pofont tőle... De az az egyik legszebb emlékem egész életemben.*

*Mikor már a távolságunk elérte a 0 milimétert, ellazultam karjai között. Élveztem a közelségét, és még sokáig fogom, az biztos. Nem fogom hagyni, hogy elmenjen... De nem fog, tudom*
-Hát igen, személyesen kértem meg rá...
*Kuncogtam a vállába, majd játékos pillantást vetettem arcára. Annyiszor kiakadtam tőle, mostanában is, de csak kevésszer, de én így imádom. Imádom.
-Ez volt a legjobb...
*Hangosan felkacagtam és két két kézzel karoltam át a nyakát, majd apró csókot leheltem ajkára. *
.Persze emlékszem, sosem felejtem el...
*Mosolyogtam, és az emléket fellendítve hosszan megcsókoltam. Nem csak csók volt akkor, hanem pofon is, de azt inkább mellőzöm... *