Madam Puddifoot Kávézója

Érdekesen kezdődött ez a nap annyi már szent. Semmihez de tényleg semmihez nem volt kedvem. Talán még mindig a nemrég történtek hatása alatt vagyok, de nem is akarok rá gondolni...leginkább soha többet. Pedig, talán örülnöm kellene, vagy nem is tudom. Minden annyira kavarog bennem, mintha tényleg annyi idős lennék mint amennyinek játszom magamat. Néha tényleg eljátszom a gondolattal milyen lenne, hogyha tényleg normális varázsló lennék, semmi vérivászat, semmi gyorsulás, semmi mocskos kapcsolat. Höhh, persze...nem szeretném az unalmas tinédzserek szánalmas mindennapjait élni, unalmas lenne és olyan halandókhoz való. Ezek a gondolatok keringenek a fejemben, ahogy sétálok végig a Roxmortshoz vezető úton, emberi tempóban. Nem egészen tudom, mit keresek itt, semmiképpen sem mondható beváráslókörútnak de még csak egészségügyi sétát sem tudok tenni, hiszen gyakorlatilag halott vagyok. Megvonom a vállamat és előveszem a szebbik arcomat, a szemem szinte világít, ami azt jelenti, hogy talán valaki ma jobb napomban talál. Ahogy tovább sétálok meglátok néhány háztársat amint bemennek Madam Puddifoot kávézójába és úgy döntök én is bemegyek, bár számomra semmi kikapcsolódást nem jelent a hely, de valamiért mégis ezt választottam. Úgy tűnhet, hogy egyszerre megyünk be, de ők észre sem vesznek, olyan ügyesen osonok mögöttük. Meglátok egy szerencsétlen Hugrásat is, a háztársak pedig szokás szerint szívatják. Nem tudom pontosan ki ez, de én is emlékszem arra a bizonyos esésre. Rávillantom a fogaimat majd elindulok a csürhe felé, egyenesen a társaság közepébe. Talán mégis megtalálom a kis szórakozást. Távolról talán csak annyit lehet látni, hogy a szemükbe nézve beszélek hozzájuk. A kis társaság hirtelen megfordul, majd mikor elérik a Hugrabugos fiú asztalát az egyik srác rálép a másik cipőjére, aki nagy jajdulás közepette elesik rá pedig a másik aki húzza magával a mögötte lévőt. Az egész nagyon mulatságos volt, pontosan úgy, ahogy elmondtam neki. Ők szitkozódva felkelnek én pedig hangosan röhögök rajtuk. Nem igazán értik, mi történt velük de vetnek rám egy szúrós pillantást és kimennek a kávézóból.
-Szerencsétlenek...-
Morgom úgy, a sárga srác hallja. Igen, az én művem volt, megigéztem őket, hogy csináljanak egy kis műsort. Máskor én is szívesen csúfolódnék a szerencsétlenen, de ez a nap nem az a nap. Háttal nekidőlök a pultnak és végignézek a helységen és úgy érzem elégtételt tettem, halványan vigyorgok, mulattat a dolog, ilyenkor mindig úgy érzem magamat mint valami Isten, imádom a képességeimet.

Nem nézek rá a sárgára, mégis tökéletesen képben vagyok azt illetően mit csinál. Kár, hogy nem hallom a gondolatait, az lenne a csúcs. De hát, mindent nekem sem szabad. De érzem a kávéja gusztustalan illatát és érzem a vérét is. Aranyvérű...ennyit azért nem néznék ki egy Hugrabugosból és tessék, ilyenek is vannak még a világon. Amikor meghallom amit mond, a mosolyom kiszélesedik, de nem nézek rá, felesleges lenne. Nem értem miért pocsékolom itt az időmet, végül csak rendelek egy kávét és továbbra is ott maradok a pultnál de ezúttal hátat fordítok a kis szerencsétlennek. Kavargatom a kávét, teszem bele cukrot de a szaga akkor is csavarja az orromat, undorító. Közben serényen hallgatózom, a másik asztalnál egy párocska turbékol és bár a legtávolabbi legeldugottabb asztalt választották így is hallom amit mondanak. Megfordulok, csakhogy megnézzem őket, majd grimaszolok egyet. Aztán rájövök, hogyha már ilyen mélyre süllyedtem, az csak egy dolgot jelent. Unatkozom. Ami további néhány dolgot eredményez. Először is azt, hogy megszólítom az idegent.
-Bár nem voltam a beosztásnál...de biztos vicces lehetett.-
Egy hűvös mosollyal toldom meg az egészet, de ennyi nem, nem csúfolódok, nem teszek semmi megjegyzést. Hallgatok néhány másodpercig a tekintetemmel pedig kielemzem szerencsétlent. Tudnám úgy csinálni, hogy ne vegyen észre belőle semmit...de hagy szenvedjem egy kicsit amiért szereztem neki egy jó napot, valószínűleg nem is lesz több ilyen.
Majd a végén beletúrok a hajamba és felvonom a szemöldökömet. Van egy olyan érzésem, hogy ez a gyerek csak akkor tűnik ennyire masszívnak amikor ül, amúgy egy rakás szerencsétlenség. Nem lennék a helyébe, főleg így, hogy tudom mit veszíthetnék. Ezek a diákok még csak nem is sejtik, hogy egy olyan mint én így járkálhat közöttük, hiszen tökéletes álcám van. Kivéve persze Malfoy, mert ő ügyesebb volt, mint azt gondoltam volna. A gondolatra összepréselem a számat és megrázom a fejemet, nem szabad erre gondolnom, különben másodpercek alatt idegrohamot kapok.

Türelmesen kivárom amíg összeszedi magát annyira, hogy válaszra méltasson. Alig bírom visszafogni a mosolyomat, hiszen el tudom képzelni a jelenetet. Megalázó lehetett szegénynek és valószínűleg hatalmas törést szenvedhetett...de hát, ez nem az én dolog. Rám inkább csak az tartozik, hogy állati vicces kis jelenet volt és őszintén gondolom kár, hogy nem láttam. Azt hittem ennyiben is hagyjuk a dolgot, ám ekkor jön egy kérdés ami kicsit váratlanul ér. Gondolkodóba kell esnem, hogy most éppen mit hazudjak neki. Általában ezeket lerendezem egy könnyed kis hazugsággal, hiszen senkinek semmi köze ahhoz, hogy akkor éppen valahol messze voltam, valahol máshol, hiszen én akkor is ekkora voltam és így néztem ki. Belekortyolok a kávéba a kíváncsiság kedvéért, de elfintorodom. Valami borzalmas íze van, mintha a fekete földet kellene legyömöszölnöm a torkomon és nem is keveset. Ellököm magamtól a csészét a pulton, aztán megköszörülöm a torkomat. Kissé feltűnő volt, de akkor is undorító. Inkább megtámaszkodok magam mellett és válaszolok.
-Akkor még másik iskolába jártam.-
Megvonom a vállamat, majd szúrós szemmel a csészére nézek, majd vissza a névtelen srácra. Valójában, a neve teljesen lényegtelen, hiszen ahogy elnézem és amennyit megtudtam róla ő maga is teljesen lényegtelen srác, olyasvalaki akit előszeretettel csúfolnak és zaklatnak. Érdekes elméleten sora születik meg a fejemben a viselkedéséről és eszembe jut a számos könyv amit olvastam. Ha jobban belegondolok, egészen érdekes személyiség lehet, bár én mindig többet látok az emberekben mint ők egymásban, vagy épp kevesebbet mint kellene. Bonyolult dolog ez ráadásul teljesen elkanyarodtam a témától.