Barbara Ennvol
Hugrabugos diák
Hozzászólások száma : 1
Join date : 2011. Aug. 13.
 |  Tárgy: Barbara Ennvol  Szomb. Aug. 13, 2011 8:08 pm | |
| Barbara Naomi Ennvol
Név: Barbara Naomi Ennvol
Becenév: Barbee; Baba
Kor:
Születési dátum és hely: 1934, március, 20, London
Származás:Félvér
Iskolai házad: Hugrabug
Évfolyamod: 6.
Pálcád: Almafa, sárkányszívizomhúr maggal, 11 hüvelyk, kellemesen rugalmas
Foglalkozásod: Diák
Édesanyja:Caroline Fisher/45/Él /ritkán látom, nem él apával
Édesapa:Eduard Ennvol/47/Él /jó
Testvér(ek):Shiloh Ennvol/12/él/jó
Egyéb hozzátartozó(k):-
Hát a mi családunknak nincsen olyan nagy története. Apukám varázslócsaládból származik, aranyvérűek, de ők tipikusan azok a „rossz” aranyvérű család voltak, mivel a mugliszületésüknek segítettek, és érdekelte őket a muglik világa. Édesapám bele szeretett a mugliszármazású boszorkány édesanyámba, akinek a családja egyszerű muglikból áll.
Imádok nevetni. A kedvenc elfoglaltságom a poénkodás és a nevetés. Szeretek hülyülni, néhányan lükének tartanak amiért, minden egyáltalán nem poénos dolgon is tudok nevetni. Amúgy nyugodt vagyok, nem lehet könnyen felhúzni, nem zavar ha sértegetnek. Bár vannak olyan dolgok amivel nagyon meg lehet sérteni, és akkor eltörik a mécses, de ez ritkán szokott lenni. Azt mondják, hogy nagyon nagy a szívem, mert képes vagyok egy mardekársohoz is oda menni ha az szomorú. Imádok hülyéskedni, a lételemem. Szeretek barátkozni, és általában egyfolytában fecsegek, nem szoktam sokat csendben lenni, sőt ülni sem szoktam sokat, inkább mindig megyek valahova. Ha ülök azt vagy tanórákon, vagy a könyvtárban teszem. Imádom a könyveket, imádok olvasni, és új ismereteket kötni. A hobbim a röplabda, amit kiskoromban anyukám tanított. Szegény varázslók nem ismerik! A tanulmányom elég jó, bár nem mindenből vagyok igazán profi, nem is szoktam olyan sokat tanulni, mert általában büntetésben vagyok a kisebb-nagyobb szabályszegések miatt.
Szőkésbarna, hosszú hajam, a lapockám alá ér, kicsit göndörkés az alja, ha vizes, vagy nedves lesz. A szemem kiismerhetetlenül szürkés-kékes-zöldes, a fény által változik meg. Nem vagyok olyan magas, átlagos méretű vagyok. A legjobban a szoknyákat szeretem, nagyon szeretek öltözködni. Nem szoktam az iskolai unifornist viselni, csak a talárt, és a nyakkendőt. Sminkelni is szoktam magam, azért szeretek nőiesen viselkedni.
Mindig is tudtam, hogy én nem olyan vagyok mint a szomszédban rohangáló Isabella, vagy a boltban Mrs. Bathwell, sőt arra a lányra se hasonlítok aki naphosszat, kint ül és a fiúkat bámulja. Nem én sosem voltam ilyen. Nem tudtam beilleszkedni. Hiába próbáltak a szüleim olyan erőszakosan barátokat keríteni nekem, hogy átvittek a négy utcával arrébb lakó Mr.és Mrs. Jonson-hoz akinek a fiúk, Leo annyira szimpatikus volt nekem. Átvittek és otthagytak, mint valami szenilis emberek, csak, hogy legyenek barátaim. A dolgom az sem könnyítette meg, hogy a szüleimnek nem volt telefonjuk, sőt autójuk se, mert édesapám, hiába volt oda a muglikért, nem bírta befogadni ezeket a találmányokat. Először nem zavarta tény, hogy a szomszéd Isabella rólam suttog a hátam mögött, mert amúgy is elég pletykás. Először anyukám volt a legjobb barátom. Ő tanított meg olyan dolgokra amiket a muglik ismernek és szeretnek. Például röplabdára. Ez volt az egyetlen dolog ami összekötött a varázstalan lényekkel. Bekerültem a város legjobb lány röplabda csapatába, ahol elfogadtak. Barátaim lettek, akikkel jóban voltam, bár tudtam, hogy haza nem vihetem őket, mert egészen biztosan furcsának fogják találni a kicsiny mindössze egyemeletes, kívülről csak két szobásnak látszó házunkat, mert belülről, négy hálószoba, két fürdőszoba, konyha, nappali és egyéb apró kis helyiségek is díszítik. Anya azt mondta, hogy nyugodtan hozzam el a „kis mugli barátaim”, átvarázsolják a lakást, de én így is félek, hogy lesz valami nyom ami arra utal, hogy nem vagyunk normálisak. Négy éves koromban, egészen jól kijöttem Isabellával, amikor sírt odamentem és oda adtam neki a gyümölcsös rágóm, ő meg áthívott magához. Nagyon jól éreztem magamat. Csodáltam, hogy mennyire pompás az élete. Volt egy bátyja Ilias, aki nagyon kedves volt, felvitt minket a titkos kis házába a fán. De aztán mikor Izzy elkezdett unatkozni, kérte, hogy menjünk el hozzánk. Már akkor is tudtam, hogy ez nem jó ötlet, és azt mondtam, hogy az nem lenne jó, mert a családom dilis. Persze Ilias nem hitte el, és kérte, hogy meséljek, mért olyan dilisek, én pedig csak mondtam.. és mondtam. Azt mondtam, hogy azt hiszik lehet a seprűn lovagolni, hogy a vasaló magától vasal, hogy lehet a kandallóban utazni. Azt hiszik, hogy varázslók! Bár én pontosan tudtam, hogy ez nem csak hiedelem, hanem igaz, hogy mik vagyunk. Aztán a nagyobb fiú kérte, hogy mondjam el én mit gondolok, de csak mutattam, hoyg jöjjenek. Be akartam bizonyítani, hogy a mágia tényleg létezik, ezért oda osontunk a sövénykerthez és bemutattam az ablakon. Nem látszott semmi, ezért beinvitáltam őket a házba. A vasaló akkor repült el az orrunk előtt. Én csak rájuk néztem, és kérdezgettem, hogy látták? A piros kis kézi vasaló, gőzölögve száguldott el itt mellettünk. Erre Isabella csak sikítani kezdett és azt hajtogatta, ugyan olyan dilis vagyok mint a szüleim, és elszaladt. Még Iliason is láttam, hogy fél, és ő is elment. Azóta Izzy azt terjeszti, hogy nem vagyunk normálisak, az öcsém sem az, és, hogy az apám dilisebb is mint anyám, mert édesanyám itt hagyott minket. Az utca elhiszi, hogy bolondok vagyunk, mert a házunkba ki-be röpködnek a baglyok, és furcsa dolgok történnek velünk. Tényleg furcsák vagyunk, de nem rossz értelemben. Varázslók vagyunk. És én most iskolába járok. Nem nem abba az állami iskolába ahova az utca összes gyereke jár, én messze megyek. Messze el a Roxfortba, akiről egy átlagos mugli nem is hallott. Én tudtam, hogy létezik a száztornyú kastély, mindig tudom, hogy llétezik, mert én is ott tanulok.
Itt bármit megoszthattok karakteretekről, amit máshová nem tudtatok besorolni.
*különleges képesség:-
*amit mindig magammal hordok: egy nyaklánc amit apukámtól kaptam
A nyugodt?! sétálás közben több ismerős arcot is megpillantottam. Nők mérges férfiak, szülök. Imádom amikor a férfiak olyan féltékenyen az olyan hízelgő, hiszen akkor a hölgyek akik egy vagy netalán több éjszakát is a társaságomban élvezhettek sokat mesélhettek otthon. Az a nagy szerencsém, hogy senki sem akar nekem ugrani, és semelyik hímnemű egyed nem hord a zsebében kalapácsot sem baltát amivel agyon üthetne. Egy ok miat nem teszik csak. Mindenki tudja, hogy elég egy nagyon megfontolt és rafinált smst vagy egy e-mailt küldenem és máris földig van alázva az az ember aki ujjat mert húzni Brandon Hawkal. Nem sokáig fog élni az az ember. Ez az egyetlen amiben nem bírok megbocsátani.. Az egyetlen.. ha valaki bántani mer.. mármint úgy igazából! Nincs is roszabb dolog ha az ember csak az öklével tudja megoldani a gondjait, és ez igazán szánalmas. Ha szóval nem megy az már elég ház, elvégre azért van a szánk, hogy beszéljünk, na meg, hogy egyébb más dolgokat is tudjunk vele csinálni, de ez egészen más témához tartozik.. Nőkhöz.. ágyhoz.. és azthiszem nem kell részleteznem, hogy még mihez..
Éreztem a telefonom rezgést a zsebemben így muszály volt előhalásznom, persze nem volt most kedvem előszedni, mégis megtettem. Kivettem a biztos helyéről, és a képernyőjére pillantottam. Az egyik csaj akivel többet találkoztam mint két éjszaka. Nagyot sóhajtva vártam arra, hogy letegye, de végülis nem akart megtörténni a legnagyobb sajnálatomra. Semmi kedvem nem volt vele beszélni arról, hogy mikor találkozunk majd. Most másra vágyok nem erre a vörös kis cicababára. Valaki egészen másra, aki többet tud nyújtani, mint ő és sokkal beválalósabb.. Persze nem azért választottam az egyik "kedvesemnek" ezt a lányt mert úgy volt kedvem, hanem azért mert ő is egyedi volt a maga nevében. Ő gyengéd volt és finom. Néha arra is szüksége van az embernek. Még akkor is ha az ember éppenséggel Brandon Hawk. Igen mindenképpen nekem is szükségem van erre, még ha hihetetlen is. Nem csak a pörgős és megállás nélküli szexre vágyok mindig... Megvártam míg majdnem lerakja a telefont de végül is benyomtam a zölden villógó gombot az érintőképernyőn. - Helló-Hallló most Brandon Hawk üzenetrögzítőjével beszélsz. Gondolom, hogy éppenséggel nem érek rá valami egészen fontos dolgot végezhetek, valószínűleg nem unatkozom! A sípszó után kérlek hagyj üzenetet majd visszahívlak ha nem leszek időhiányban!! Bííííííííííp- Meghalgattam míg elmondja, hogy mennyire hiányzom neki és, hogy mennyire szeret és minden vágya az, hogy megint találkozzunk és együtt legyünk egy üres hotelszobában pezsgő eper és csoki kiséretében egy óriási franciaággyal és csak velem. Csupa nyáladzás ez az egész, ez teljesen nem én avgyok. Csak akkor mondanék ilyet egyetlen nőnek is ha elég sok piát vittem már magamban és mindenkiből kettőt látok. Igen ebből is volt már egy-két alkalom.. Amikor a hazamenetel úgy néeztt ki hogy ablak lehúzva én félig kihajolva és végighányom az utat. ASztán otthon vagy 3 meltartóba és bugyiba öltözött lány várt az ágyamba és ittam még egy-két pohárkával. Fürödtem és utánna fejest az ágyba és jöhet a reggelig tartó lepedőakrobata..
Kinyomta én meg eltettem a telefont persze csak azután miután lezártam.. Meg is pillantottam egy ismerőst aki az egyik legjobb barátaim közé tartozó hölgyemény mégis imádjuk egymás idegeit húzni a csillagos égig. Áhh felejthetetlen élmények és ilyenkor sohasem unatkozunk. Mindig kitalálunk valamit illetve látunk valami olyasmit a másikon amin köszörülhetjük a nyelvünk, aztán jön a visszavágás és így tovább. Komolyan gondolkozom azon, hogy mások agya már totálisan ki van borulva ezen az örökös szócsatán ami az unalmunk elűzése miatt van.. Könyvet lehetne vezetni róla, hogy miket mondunk aztán 5-10 év múlva elővenni és jót röhögni rajta, hogy " Nézd már milyen hülyék voltunk, ilyeneket hogy bírtunk kitlálni!? " Mekkora poén lenne. Tuti, hogy ezt adnám egy jópár embernek ajándékba és ki is adnám a könyvesboltban a pénzt pedig elfeleznénk. Biztos sokan vásárolnák meg a könyvet ami magasan verné a pálmát..
-Nehogy már csak te léphess be ide Wandom!- Hűztam a szám. -Amúgy meg mit agódsz te, hogy elég fitt vagyok-e? És mit keresek?? Hmmm téged? Csak nem hagyhatom ki, hogy nyugodt napom legyen és valaki ne piszkáljon bele a napi rendembe, valaki ne kritizálljon! Hogy érezném magam ha nem piszkálnál egy kicsit?- Húztam fel a szemöldököm vigyorogva, Hát igen máris hozzuk a formánkat. Ügyesek avgyunk. Tapsot kérnék a környezettől. A melettünk elhaladók nagy szemeket meresztettek ránk, hogy miről beszélünk. Minden ember kiváncsi, a kiváncsiság pedig nem bűn.
Wandom mellé léptem és belekaroltam. Igen ilyen is megtörténhet. Sétálni kezdtem így húzva őt is magammal, hogy ne csak egyhelyben álljunk. Nem szeretek sokáig egyhelyben állni, mert akkor mindenki a fülét hegyezi, hogy nem-e szerelmi vallomásra készülök, vagy lánykérésre. Volt már ilyenre példa, pedig csak szakítani akartam szerencsétlen lánnyal...
-És hogy van az egyetlen aki most belém karolva sétál? - Vigyorogtam rá miközben lassan haladtam és direkt úgy fontam közre a kezét, hogy ne tudja elhúzni.
/ Crazy Collige Life/ | |
|
