Sienna McAllister

Tárgy: Sienna McAllister Hétf. Júl. 18, 2011 9:25 am

Sienna McAllister

Név: Sienna McAllister
Becenév: Sienna
Kor: 109 /külsejét tekintve 17-18, de 17-nek mondja magát/
Születési dátum és hely: 1841.12.31, Keswick
Származás:Aranyvér /fertőzött/ ~ vámpír
Iskolai házad: Mardekár
Évfolyamod: 6. évfolyam
Pálcád: Császárfa, 9 és háromnegyed hüvelyk, sárkányszívizomhúr
Foglalkozásod: Diák

Édesanyja: Emilia Darton, régen meghalt. Nem igazán nevelt, de elvoltunk egymás mellett.
Édesapa: James McAllister, nem gyarapítja már az élők sorát. Keménykezű ember volt, féltem tőle.
Testvér(ek): Volt egy öcsém, Benjamin, mindig számíthattam rá de már ő sem él.
Egyéb hozzátartozó(k): Nem igazán tudok részletekbe bocsátkozni a családomat illetően. Nem tudom, vannak-e rokonaim, vagy a mélyen tisztelt család teljesen kihalt-e, de utána kellene néznem...

Ha valakinek tényleg mélyek a gyökerei, akkor az enyémek azok. Egy ősi és mélyen tisztelt varázslócsalád sarja vagyok, félték a nevünket. "A vér a legfontosabb, az a lényeg, hogy olyanhoz kell hozzámenned akinek tiszta a vére." Hányszor hallottam ezt. Abban az időben még más világok jártak, mint most. Nem ellenkeztem a sorsom ellen, nem lázadtam. Az anyám, ő apám unokahúga volt. A vértvonalnak nem szabadott gátat szabni és ebben senki nem talált semmi kivetnivalót.

Minden reggel úgy kelek fel, hogy éhezem. Persze, nem úgy ahogy te gondolod. Vérre. Nekem nem szabadna félnem semmitől, mégis, retteg attól, hogy egyszer feltör belőlem a rácsok mögé szorított vadállat és megölök mindenki magam körül. Ugyanakkor, ajándékokat is kaptam az élettől. Gyorsabb vagyok és erősebb is és befolyásolni tudom az egyszerű halandók gondolatait, jobb a szaglásom és hallásom. Ha nem találd volna még ki, akkor megsúgom...vámpír vagyok. De ugyanakkor varázsló is. Örököltem anyám úrinős és fellengzős stílusát és apám megközelíthetetlenséget sugárzó mivoltját is. Büszke vagyok arra, hogy a nevemet viselhetem és úgy viselkedek ahogy régen megtanítottak rá. Továbbá gátlástalan is vagyok. Ezt már akkor is tudtam, amikor gyermekként mindent tönkretettem amit csak tudtam, legyen szó ártatlan gyerekekről vagy játékokról. Magamat csak az átváltozásom után ismertem meg igazán, akkor jöttem rá, hogy erősebb vagyok mint a többiek, gyorsabb...és valamivel korlátozotabb is. Öltem már szemrebbenés nélkül, de rájöttem, hogy csak úgy maradhatok az árnyékban, ha beilleszkedem. Tudom befolyásolni az embereket, tudok kedves és alázatos lenni, de mindez csak álca. Nem szívesen tűrök meg magam mellett bárkit is, ugyanakkor vannak jobb napjaim, amikor a szemem is világosabb, olyan egészen emberi vagyok. Miután megváltozott az életem, szeretni kezdtem magamat. Leginkább azonban az tetszik, ahogyan befolyásolni tudom az embereket és ehhez nem kell feltétlenül a képességemhez nyúlnom. Céltudatos vagyok és elérem azt amit akarok.

Szőkés barna hajjal születtem. De szeretem ha szimplán szőke, vagy megbolondítom fekete tincsekkel. Szeretem variálni a külsőmet. A szemem élénkék, de ha régen ettem akkor egészen feketésbe fordul át. A bőröm nem sokszor látott napot, de nem azért mert elégek a napon, ez csak mese...szóval elég fehér bőrű vagyok. Magas lánynak számítok, hozzá pedig nagyon vékonynak így a törékeny kislány látszatát keltem...haha. Ha kell, akkor talárt viselek, de szívesen cserélem le a kényelmetlen holmit hétköznapi szerelésekre. Jobban mondva, ha a méregdrága holmikat hétköznapinak lehet mondani, akkor így értettem. Szívesen cseréltem le a kényelmetlen fűzőt és a szoknyát nadrágra, de néha hiányzik a dolog. Különleges ismertetőjegyként tudnám felmutatni a félhold alakú sebhelyet a nyakamon. A tetoválástól és a testékszertől idegenkedem, olcsó, közönséges dolognak tartom.

1841-ben születtem Keswickben. Már itt sandít egy kicsit a történet, de azért folytatom, talán érdekesnek fog hatni az hosszúra nyúlt életem. Szóval, nemes varázslócsalád legidősebb gyermekeként jöttem a világra. A szüleim előszeretettel gyilkolták a muglikat és a vérárulókat. Mikor pedig ez a korszak leáldozott akkor csak a porba tiporták őket, amennyire csak lehetett. Én nem ellenkeztem a sorsom ellen, mindezzel megbarátkoztam már néhány évesen. Tudtam, mit kíván tőlem az élet, az etikett. Amikor voltak szabad óráim lejártam a kastélyunk mögötti tópartra kavicsot gyűjteni, később az öcsémet is szívesen magammal vitte. Az idő közben telt, mi pedig egyre idősebbek lettünk. Beavattak minket a sötét élet minden szegletébe. A bálok sorban jöttek, mikor pedig tizenhat lettem, a kérők is. Meglepő módon még ekkor sem tettem semmilyen megjegyzést az életről, nem tettem szemrehányást, az volt a dolgom, hogy mosolyogjak, tanuljak meg táncolni, szépen énekelni, olvasni és hímezni. Közben pedig legyek sikerhajhász és álnok. Csavarjam az ujjam köré a férfit akit szeretek és akkor nem lesz bajom az életben, szüljek neki gyereket, ha az élet úgy kívánja, hátulról irányítsam őt, mint egy bábot. Nehéz volt olyan kérőt találni aki apámnak is megfelelne, de nem telt bele fél évbe, és belépett a képbe Eric. Csodálatos volt, ajnároztam őt. Gazdag volt, a vére tiszta, olvasott volt, világot látott. Több nem is kellett akkor, én pedig az intésekkel ellentétben halálosan szerelmes lettem belé. A lánykérés tökéletesen alakult és szerencsésnek éreztem magamat. Amikor a városban lovagoltunk irigy, sóvár tekintetek követték az utunkat. Azt hittem, mesés élet vár rám, de tévedtem. Az esküvő előtti napon Eric elhívott az erdő szélére sétálni, azt mondta fontos dologról akar velem beszélni, én pedig...szó nélkül követtem. Amint beértünk az erdőbe a gyér fényben is tökéletesen ki tudtam venni a tépőfogait, szinte világítottak. El akartam menekülni, esküszöm, de a lábam odaragadt a talajhoz. Szó nélkül tűrtem ahogy kiszipojoz, éreztem az euforikus élményt és ezzel együtt tudatában voltam annak, hogy meghalok. Ám ekkor váratlan dolog történt, az apám vadászatra indult és akkor értek vissza. Néhány másodperce volt, így hát adott a véréből és elfelejtette velem a dolgot. Visszaérve a kastélyhoz már javában tartott az esküvő előtti vacsora. Felmentem átöltözni amikor az egyik irigyem kihívott az erkélyre és egyszerűen a mélybe taszított. Máig emlékszem a fájdalomra ami körülölelt néhány pillanatig. Halvány látom még a randa mosolyt annak a szukának a képén. Aztán, meghaltam. A családi kriptában tértem magamhoz és éhes voltam. A sötétség leple tökéletes álcának bizonyult, hiszen az egész város feketébe öltözött és engem gyászolt. Visszamentem, haza. Az első akit észrevettem a kanapén alvó nagyanyám volt. Nem bírtam magammal, hát megöltem. A vérének alkohol íze volt, de akkor tökéletesnek éreztem a legfinomabb vér amit valaha ittam. Miután rájöttem, hogy megöltem furcsa mód egy cseppnyi bűntatot nem éreztem, elárasztottak az új dolgok és inkább büszke voltam magamra és máig az vagyok. Körbenéztem a házban, de Ericet már sehol nem találtam, talán utánam jött, vagy kereket oldott, máig fogalmam nem tudom. Elloptam amit lehetett a kastélyból és messzire mentem. Bejártam a világot és titkon mindig mindenhol őt kerestem. Megtelepedtem néha, itt-ott, de soha nem maradtam sokáig egy helyen az életstílusom miatt nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust. Aztán a világ változott, én pedig visszatértem Angliába és úgy döntöttem beilleszkedem. Leszármazottnak vallom magamat, a család papírjai a kezemben vannak a kastély pedig a tulajdonomban. Én mégis úgy döntöttem, hogy 109 évesen az iskola padot koptatom. Újra megtanulom azt, amit már egyszer elsajátítottam. Így kerültem be az iskolába. A titkomat a múltammal együtt rejtegetem és meséket találok ki a családom kapcsán, de soha nem tagadom le ki vagyok és emelt fővel járok a folyosón.

Büszke vagyok arra, hogy túl tudtam lépni a vadállaton és felemelkedtem a csúcsragadozók közé. Kevesen vagyunk, és büszke vagyok arra, hogy valaki régen ezt tette velem. Továbbá eltettem láb alól a nagyanyámat...*kacsint*
*különleges képesség: Vámpír, szerintem elég különleges.
*amit mindig magammal hordok: Egy nyaklánc ami megvéd, még Erictől kaptam.

Emelt fővel sétálok végig a folyosón. Mindezt türelmetlen, hosszú léptekkel teszem. Már legalább egy hete nem ettem és olyankor mindig antiszociálisabb vagyok mint általában. A vállamon táska, épp a következő órára sietek. A pálca a kezemben, az ujjaim között forgatom kis zöld szikrákat csalogatva elő belőle. Szét sem kell néznem, pontosan tudom merre megyek. A szembe jövő idősebb diákok már alapjáraton kikerülnek én pedig alig veszek levegőt. Sokuknak már távolról megcsap az szaga. Vér keveredve izzadsággal. Szükség időben nem válogat az ember, de ez akkor is undorító. Épp ekkor halad el mellettem egy csapat elsős. Ők a legkönnyebben megszerezhető táplálékok. Csak az a baj velük, hogy nincs elég vér bennük én pedig nem akarom megölni őket pedig szívesen megtenném. Hirtelen ötlettől vezérelve elteszem a pálcámat, találomra kiveszek egy könyvet a táskámból, felütöm egy oldalon és olvasni kezdem. Közben lefelé veszem az irányt, szinte repülök lefelé a lépcsőkön. Ez a lassított üzemmód az én csúcsérzékeimnek nem valami megfelelő, de ember vagyok...ezt sokszor mondogatom magamban. Pontosan 36 lépcsőfok után -igen, miközben olvastam az eszem máshol járt még a lépcsőket is megszámoltam- beérkezek a tanterembe és leülök rögtön az ajtó mellett a leghátsó padba. Előttem a diákok izgatottan, vagy épp kevésbé lelkesen várják a következő órát. Én ezeket már régen megtanultam, persze az új tanítási módszerek mindig meglepnek és szívesen hallgatom a dolgot, bármilyen meglepő. Ekkor azonban a gondolatmenetemet megszakítja egy Hollóhátas lassan ráemelem a tekintetemet. Hűvösen elmosolyodok, a szememben gyilkos pillantás, a hangom negédes.
-Ha jót akarsz, keresel magadnak egy másik helyet.-
Nincs kedvem egy egész órát egy vértasak mellett ülni akinek levendula és olcsó pacsuli szaga van. Megrázom a fejemet, kipakolom a cuccaimat, az óra pedig el is kezdődik. Én pedig igyekszem tudomást sem venni a torkom lángolásáról és normális diákként élni.

Tárgy: Re: Sienna McAllister Hétf. Júl. 18, 2011 9:44 am

Kedves Sienna!

Azt hiszem akár csókolomot is köszönhetnék, hogy megadjam a kellő tiszteletet! Előtörténetedet élveztem olvasni, és néhol - őszintén bevallom - féltem, hogy vége lesz. De ami megnyugtat, hogy majd a játékokon belül olvashatom tovább vámpírod életét. Száz szónak is egy a vége...

ELFOGADVA