Jade Shazza Greyback
Mardekáros diák
Hozzászólások száma : 15
Join date : 2011. Aug. 01.
 |  Tárgy: Jade Shazza Greyback  Kedd Aug. 02, 2011 5:20 pm | |
| Jade Shazza Greyback
Név: Jade Shazza Greyback
Becenév: Jade, Jadie, J.J
Kor: 17
Születési dátum és hely: 1932. január 22., Oxford, Anglia
Származás:Aranyvér
Iskolai házad: Mardekár
Évfolyamod: 7. évfolyam
Pálcád: Ébenfa, tizenkét és fél hüvelyk, pirított ausztrál csörgőkígyú pikkely, Gregorovics munka
Foglalkozásod: Diák
Édesanyja:Desirée Fiona Broomstock /39/Él/Chh...
Édesapa:Franklin Dorian Greyback/40/Él/Na ki apuci tündérkéje, na ki?
Testvér(ek):Frenrir Dominic Greyback/9/Él/Az agyamra megy
Egyéb hozzátartozó(k): Aranyvérű vagyok az isten szerelmére, nem kérhetik tőlem, hogy most elkezdjem mindet felsorolni!
Azt hiszem nincs sokat magyaráznom azon, mit jelent, ha a Greyback családba tartozol. Rendben, vannak tudatlan idióták köreinkben, én pedig leszek annyira kegyes és nagylelkű, hogy felvilágosítom őket. Pénz, hatalom, tisztelet alias majdnem minden amiért érdemes élni. Kicsinyesnek tűnök? Talán az is vagyok. De kérlek, ha nem születsz a világunkba, nem tudsz te semmit.
A Greyback család már több évszázada áll fenn, a gyökereink Írországból indultak, de már tíz emberöltőnyi idő óta Anglia büszke aranyvérűi közé tartozunk. Büszke vagyok a származásomra és semmiért nem tagadnám meg a családomat. Vagy inkább a vele járó előnyöket? Nem tűrjük a vérárulókat, egyenesen irtózunk mindenféle baklövéstől, ami alááshatja hírnevünket. Ha történnek is kisebb-nagyobb „balesetek” a családban, azt hihetetlen gyorsasággal elsimítjuk, hogy soha senki ne tudjon róla. Bármi áron.
A Greyback család jelmondata: „Csak a látszat a fontos, maradj mindig makulátlan.” alias, azt csinálsz amit akarsz, de az emberek mindig higgyék azt, hogy a rangodhoz megfelelő vagy.
Sokan mondják, hogy az első benyomás a legfontosabb. Nos, én is ezt vallom. Ezért fordítok mindig lehetetlen mennyiségű időt a külsőségekre. Na meg mert ugyebár a látszat a fontos. Mindent összevetve elég sok féle jellemzés adható rólam. Mi lenne, ha meghallgatnánk pár külsős véleményt is, mielőtt elmondanám, hogy Én milyennek is látom magam?
Az apám:
„Kicsim, megmondanád, hogy miért kérdezel ilyen ostobaságokat mostanság? Talán elment az eszed bogaram? Rendben, ha annyira szeretnéd, legyen. Nézzük csak… ha őszinte akarok lenni, akkor kissé arrogáns és fennhéjázó vagy, de ez ugyebár családi örökség, tehát nem baj. Merlin áldotta tehetséged van a színészkedéshez, azt meg kell hagyni. Emlékszel még amikor hét évesen elhitetted velem, hogy megmart egy kígyó és ha nem láthatod Bilius Fontana-t, tudod azt a híres kviddicsjátékost, akkor belehalsz? Jó, rendben, értettem tündérkém, elég a nosztalgiából. Nos, meglehetősen rafinált vagy és elég szépen tudod mozgatni a szálakat. Mindenképpen okos és méltóságteljes, de azért nem feledkezhetünk meg arról a bájról sem, amit mindig magaddal hordozol. Emlékszel még, amikor…”
Az anyám:
„ Merlinre Jade, ne fárassz már kérlek. Beképzelt vagy, fenn hordod az orrod, nem törődsz senki mással magadon kívül és nem tudod békén hagyni az embert, amíg meg nem kapod, amit akarsz. Látod? Most miattad el fogok késni Black-ék teadélutánjáról!”
Az öcsém:
„Hát… idegesítő vagy. Tényleg. Naa, ne már! Te kérdezted! Folyamatosan úgy járkálsz, mintha valami istenség lennél. Ááá, anyuuuu! Jade meg akar átkozni!”
Egy Hugrabugos:
„Nagyon kedves lánynak tűnsz, bár még nem sokat beszéltem veled, hiszen nem igazán mertem megszólítani téged. Tudod, a Mardekárosok mindig olyan felsőbbrendűen viselkednek, téged meg még ott is nagyon körbe zsongnak. Nem akartam magamnak problémát, mert tudtam, hogy csak kinevetnének a barátaid. De amúgy… miért kérdezed? Egyébként, ha akarsz egyszer eljöhetnél velünk Roxmortsba, a többiek is biztos nagyon örülnének és…”
Egy Hollóhátas:
„Látszik rajtad, hogy nagyon sokat képzelsz magadról Greyback. Nem is értem miért tartasz közvélemény kutatást, ha saját bevallásod szerint többet érsz egymagadban, mint az én egész házam. De rendben legyen. Előre jelzem, hogy őszinte leszek, de nem vágyom problémákra a klikkeddel. Nos, véleményem szerint, ha nem lennél ennyire aranyvérű és Mardekáros, akkor még egész normális ember is lehetne belőled. Mert hát eszed az van, szóval akár a Hollóhátba is kerülhettél volna, de azt hiszem mi nem igazán tudtunk volna megbirkózni az arroganciáddal és a kis irányítási komplexusoddal.”
Egy Griffendéles:
„Te jó ég Greyback, egész nap itt akarunk állni? Most komolyan fel kell sorolnom az összes rossz tulajdonságosat? Gőgös, arrogáns, felszínes, feltűnési viszketegséged van, aranyvérmániás, lekezelő, túlontúl Mardekáros, rosszindulatú, kötekedő, rémesen makacs, pimasz, gúnyos, nagyszájú és ööö… most nem jut eszembe több, de hidd el még van! Tudod mit, csak, hogy ne legyek annyira pofátlan valami jót is kéne mondanom rólad… nézzük csak… Dögös vagy Greyback.”
Nos igen, köszönöm szépen. Azt hiszem ennyi elég is volt mások véleményéből. Most kéne belejavítanom a feltételezésekbe. Rengetegszer elhangzottak a beképzelt és az arrogáns kifejezések és ezek szinonimái. Csak, hogy tisztázzuk, nem vagyok öntelt. Egyszerűen csak nagyon is tisztában vagyok az értékeimmel és nem szégyellem őket hasznosítani. Az arrogancia… nos, azt kár lenne tagadni. Hogy gúnyos és pimasz lennék? Rendben, talán. De nem tehetek róla, valahogy mindig kicsúsznak dolgok a számon. Igen, így van aranyvér mániás vagyok és Mardekáros. És akkor mi van? Azt hiszem ez nem épp negatív tulajdonság, ha engem kérdeztek. Úgy van, én is okosnak és rafináltnak tartom magam, sőt még azt sem tagadhatom, hogy szeretek irányítani. Rendben, a hatalom erőssé tesz. és én szeretek erős lenni. A színészi képességeimet apám már tökéletesen lefestette. Néha szerepbe kell bújnunk, hogy megszerezzük, amit akarunk. Márpedig, ha én akarok valamit, akkor azt nagyon akarom és végül az enyém is lesz. De, hogy idegesítő lennék! Ki kérem magamnak! Ugyan, nem is számít, hiszen ez csupán a buta kisöcsém véleménye. Mégis mennyi esélye van, hogy bárki más is így gondolja? Amit apám a bájról mondott nagyon is igaz. Mármint, ha bájos akarok lenni, akkor az leszek és ragyogok. Ha nem… nos, ha rossz kedvem van, akkor menekülj világ és mindenki aki az utamban áll. Szeretek nevetni és szeretem, ha megnevetettnek, de gyűlölöm, ha valaki rajtam nevet. A hangulatomtól függ, hogy édes tündérke vagyok e vagy hisztis hárpia. Nagyrészt nyugodt vagyok, de vannak emberek, akik már pár szavukkal is fel tudnak húzni. De a látszat a fontos, szóval… egyébként is, miért adnám meg azt az elégtételt az ellenségeimnek, hogy lássanak szenvedni vagy dühöngeni? A bosszú sokkal édesebb…
A derekamat verdeső aranyszőke, selymes, dús hajzuhatag lágy hullámokban keretezi bájos arcomat. Szemeim mindig jég kéken csillognak, elbűvölve, kik belé pillantanak. Ajkaim kellően teltek, hívogatóan rózsaszínűek. Arcom teljesen szimmetrikus, egyetlen bőrhiba sem vélhető fel rajta. Orrom arisztokratikus vágású, kihangsúlyozva szemeimet. Bőröm hófehér, nincs túl erős kontrasztban hajammal, de a kettő együtt bájos összhatást kelt. Százhetven centiméter magas vagyok, hosszú lábakkal, karcsú derékkal, kellően telt keblekkel és formás fenékkel. Azt hiszem harmadév óta egyszer sem volt rajtam az iskolai egyenruha, hiszen undorom tőle. De, hogy mégse kelljen minden egyes nap végighallgatnom a professzorok papolását, néhány darabot kicsit átszabattam a saját stílusomra és a mardekáros nyakkendőt és címert mindig magamnál hordom. Csak, hogy örüljenek.
1932. január 22. Méltán mondhatnánk, hogy a világegyetem leggyönyörűségesebb és csodálatosabb napja. Nem vicc. Mi az ami jobb annál, hogy Én, hangsúlyozom ÉN a világra jöttem?
Így van, így kezdené mindenki az élet történetét. Hát bocs, én nem. Az évszámmal minden rendben van, meg azzal is, hogy voltam szíves végre világra jönni. Azt hiszem anyám kedvesebb volt belülről, mint kívülről és azért volt feltett szándékom, hogy ott is maradok. A születésem, ha jól hallottam nem ment valami könnyen. Anyámmal ki tudja hány fajta bájitalt itattak, hiszen valamiért nem volt hajlandó megindulni a szülés. Komolyan mondom, nekem van röhöghetnékem, ha elképzelem azt amit apám mesélt, vagyis hogy már azon csodálkozott, hogy nem adtak anyámnak hashajtót. Rendben, értem én, hogy ez hihetetlenül nagy fájdalommal és szenvedéssel járt neki meg minden, de így utólag… hát nem tudom sajnálni.
1933. január 22. Egy éves lettem ami ugye nagyon jó dolog, mert már jó ideje boldogítottam apámat és keserítettem meg anyám életét. Nem emlékszem mi történt ekkor, de azért jó volt tudatni mindenkival, hogy „héló, 1933-ban már egy éve léteztem!”.
1934. mondanám, hogy január 22. megint, de nincs kedvem megemlíteni, hogy már KÉT teljes éve életem. Igazából ezen kívül semmi érdekes nem történt. Persze, ha nem számítjuk, hogy megtanultam járni és kimondtam az első szavamat, ami a „jenyim”(enyém) volt.
1935. Hurrá… három éves vagyok és látni kéne azokat a kis tündéri fotókat, amik akkoriban készültek rólam. Mint valami kis földre szállt angyal. Anyám szerint csak a küllemem volt olyan.
1936. Innen kezdenek el nekem is derengeni a dolgok és nem csak mások történeteiből táplálkozhatok.
1937. Elkezdtem zongorán tanulni, írni és olvasni. Ha jól emlékszem nem igazán rajongtam érte.
1938. Most már illemtan leckéket is vettem és édi-bédi mini báli ruhákban járkáltam a szüleimmel a megrendezett party-kra. Kezdett megismerni a varázslóvilág.
1939. Most ugye mindenki azt kérdezi: minden évemet így akarom leírni? A válaszom pedig: igen, pontosan így.
1940. Hét éves voltam, egy tündér és éppenséggel felgyújtottam a szobámat. Nem az én hibám volt! Senki nem mondta, hogy ne tartsam apám pálcáját a függöny közelébe, amikor annak épp lángol a vége!
1941. Kezdtem nagyon unni az életem monotonitását. Pedig még csak nyolc éves voltam! Jah, és megszületett Frenrir. Mellékes információ nem igaz? Nekem nem hiányzott egy testvér.
1942. Anyám még több különórára íratott be, csak azért, hogy „lecsapolja a fölös energiáimat és társaságban majd illedelmesen tudjak viselkedni.” Erre mondják azt a kissé kulturálatlan emberek, hogy: bekaphatja. De én ugyebár nagyon is kulturált vagyok.
1943. Egyre többször robbantak fel körülöttem a dolgok. Nem mintha azelőtt kétséges lett volna, hogy nagyon is képes vagyok varázsolni. De attól apám még ujjongott egy sort.
1944. Olalla, megkaptam a levelemet a Roxfortból!
1945. Már egy éve boldogítottam Mardekár népét. Így visszanézve az a süveg nem gondolkodott ám túl sokat, hogy hova is tegyen… bár mintha emlegette volna a Hollóhátat. Brr… még belegondolni is rossz mi lett volna, ha odakerülök.
1946. Az édes kis Jade megkapta első csókocskáját. Igen, tizenkárom voltam, kicsit korai, és elég pocsék volt, de legalább megkaptam.
1947. Sűrű év, szerelmes lettem az SVK prof-ba, katasztrófa nyaralásom volt, összevesztem a legjobb barátnőmmel és anyám elkezdett kampányolni ellenem a családban.
1948. Meg kell mondanom, hogy véleményem szerint tizenöt évesnek lenni a legrosszabb. A legtöbb embernek pattanásai lesznek, minden héten másba szerelmes és még ezernyi problémája van. Szerencsére az én bőröm nagyrészt hibátlan maradt és ösztrogén túltengésben sem szenvedtem. Tapsot nekem. Attól még nem volt jó.
1949. Ohh igen, édes tizenhatodik. Egész jó év volt, attól eltekintve, hogy nagyon szépen kellett eltitkolnom anyámék előtt, hogy már nem vagyok ártatlan. Kemény menet volt.
1950. Alig kezdődött el ez az év, de… úgy érzem elég sok mindent fog még számomra tartogatni...
*különleges képesség: Legilimencia, oklumencia
*amit mindig magammal hordok:
*A pálcám
*Tükör
*Eperízű szájfény
*Parfüm
*Bájos mosoly
- Remélem maga is tisztában van vele, hogy ez a feltételezés teljességgel nevetséges. – jelentettem ki póker arccal ülve az igazgatóval szemben. Hátam nyílegyenes volt és szobormerevvé fagytam az elfojtott idegességtől.
- Higgye el Ms. Greyback én látom az ön álláspontját is, de kérem értse meg, hogy nem tehetek kivételt önnel, csak azért mert ez idáig egy ilyen alkalom sem fordult elő. – dörzsölte meg a halántékát a szakállas öregember. Kedvem lett volna egyszerűen felállni és csak úgy felrúgni. Nem hiszem, hogy akkora erőfeszítést jelentett volna, hiszen csak a térdemet kellett volna megemelnem, hogy a vénember repüljön. Ezzel ellentétben csak ültem a kárminpiros bársonyhuzatú széken és penge vékonyra szorítottam ajkaimat.
- Már megbocsásson Dippet professzor úr, de nem tehet, hanem tennie KELL! Ön is nagyon jól tudja, hogy mennyire fontos nekem és a családomnak is a makulátlan hírnév. Egy ilyen kis semmiség nem ejthet foltot, azon amin az őseim már évszázadok óta őriznek. – rendben, hátha ez hat rá. Ha nem… nos, akkor keményebb eszközökhöz kell folyamodnom. Pedig nem szeretném megfenyegetni a Roxfort igazgatóját. Tényleg nem. De mi mást tehetnék, hogy megvédjem magunkat?
-Kisasszony, nem tusolhatom el, hogy rajtakapták Önt és Mr. Zambini-t a kviddics öltözőben, amint éppen… tudja azt maga! – az öregember már láthatólag kezdte elveszíteni a türelmét, mert már felállt a székéből és idegesen kezdett el járkálni kör alakú irodájában.
-Nagyon is megteheti. Azt hiszem nem tellene olyan sok energiájába, hogy befogja Mr. Potter száját. Senki sem szeretne botrányt professzor úr. Se a Greyback, se a Zambini család, se pedig Ön. – álltam fel lassan és is a székről és igazítottam meg rövid szoknyámat. Az öreg úr összevont szemöldökkel nézett rám.
-Ahogy hallotta uram, nem hiszem, hogy ragyogó fényt vetne önre és az iskolára, ha kiderülne, hogy a diákokra való felügyelet ennyire elhanyagolt. Köszönöm a teát professzor úr és remélem, hogy sikerül tennie valamit az ügyünkért. A viszont látásra. – még egy utolsó pillantást vetettem a teljességgel sokkos állapotban lévő igazgatóra, aztán behúztam magam mögött az iroda ajtaját és lesiettem a csigalépcsőn. Ha ez nem hat rá, akkor kicsit ideges leszek, az már biztos. Na meg be kell vonni másokat. Az pedig nem jó, nagyon nem…
A hozzászólást Jade Shazza Greyback összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 03, 2011 7:29 pm-kor. | |
|
