A rengeteg széle

...

Wesley

Mégis mi a fenét kezdhetnék maggammal, most ezután a nap után? Semmi izgalmas nem történt azon kívül, hogy ma találkoztam egy hippogriffel. Na mondjuk az igazán érdekes volt. El sem tudom mondani mennyire élveztem a találkozást és azt, hogy csak én mertem a közelébe menni. Meredek volt ugyan, de nem bántam meg. Csodálatos lény és legfőképp barátságos... már akivel. ~ mosolyogtam el magamban erre a gondolatra.
- Meg van. - mondtam egy kicsit talán hangosabban mint kellettt volna, mert egy páran furán néztek rám a klubbhelységből, de kit érdekel?
Inkább megfogtam a könyveimet és a pálcámat majd elindultam lefelé a lépcsőn.
Sok olyan varázslóval találkoztam akit igazán kedvelek, és őket mind mosolyogva köszöntöttem, még ha volt köztük néhány mordekáros is.
A gyors trapoplásnak pedig gyors megérkezés lett az eredménye. Mégpedig a rengeteg széléhez. Itt letelepedtem az első kényelmesnek tűnő fa tövéhez és elkezdtem olvasgatni az aktuálisan feladott bájitalokról szóló részt.
Egésszen addig ment ez így ameddig valami kavics le nem esett pontosan az orrom előtt a fáról. Ami valljuk be őszintén nem egy szokványos helyzet.
Mikor felnéztem a fa ágaira, csak akkor tudatosult bennem, hogy voltaképpen nem is vagyok egyedül.

Wesley

Nem voltam éppen a legjobb formámban de még így is kapcsoltam egyből, hogy egy srác néz velem farkaszsemet. Helyes volt a maga módján, vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy különleges. ~ A francba miket beszélek én. ~ morgom magamban, miközben még mindig őt néztem.
viszonylag gyorsan kapcsolt Ő is, mert hirtelen megfordult az ágon, leugrott a fáról, egyenesen talpra. csak talán egy kicsit elszámítva az ugrást ugyanis majdnem sikerült orra esnie. Vicces volt a helyzet, de nem szerettem volna megbántani azzal, hogy kinevetem úgyhogy csak bazsajogtam egy kicsit az orrom alatt ameddig Ő morogolódva söpörte le a térdéről a koszt és beszélni kezdett hozzám..
- Bocs, nem láttam, hogy itt ülsz. Remélem nem ejtettem rád.- szabadkozott szegényke úgyhogy szükségét éreztem annak, hogy mostmár én is megszólaljak.
- Semmi baj. Én sem mondhatnám, hogy észrevettelek. amúgy pedig nyugi mert egy pár centivel ugyan, de eltévesztetted a fejem. - mondtam mosolyogva, majd becsuktam a könyvem és felálltam, hogy jobban tudjunk beszélgetni.
- Helló Wesley. Ugye nem baj ha így szólítalak? - kérdeztem meg miközben kezetfogtunk, majd az illemszabájoknak megfelelően most én voltam soron, hogy bemutatkozzak. [b]- Az én nevem pedig Holly Lea Hudson. -[/b] feletem és továbbra is az arcát kémleltem egy barátságos mosolyal a sajátomon.

Wesley Jay Farrell

Egy kicsit vicces, volt ahogy szegény Wesley próbálta kimagyarázni magát ebből a fura „bemutatkozásból”. De amúgy meg kimondottan aranyos volt.
- Nyugodtan hívhatsz Holly-nak. – mondtam kacarászva.
Sosem szoktak előítéleteim lenni, de megeszem a süvegem ha ez a srác Mordekáros. ~ Kedves, aranyos és vicces. Ami valljuk be őszintén nagyon ritka abban a házban. De ha mégis az akkor egy újabb jó pont a ház javára.~ gondolkoztam egy rövid ideig amiből a kérdése rángatott vissza.
- Hát… már amennyire lehet Lumpsluck professzor házi feladatát semmit tevésnek mondani. – mondtam mosolyogva és felemeltem a fezemben lévő könyvet. – De amint látom te nem éppen ilyenekkel foglalkozol. Ha csak nem a kavicslebegtetés volt a házi mert akkor még gyakorolj egy kicsit. – próbáltam meg oldani a zavart helyzetet egy kis incselkedéssel.
Nem is tudom miért de kimondottan jól éreztem magam a srác társaságában, ami meglehetősen ritkaság számban megy nálam.
- Amúgy te Griffendéles vagy ha nem tévedek, ugye? – tettem fel a kíváncsiskodó kérdésem, hátha ez is segít egy kicsit oldani a hangulatot.

Wesley

Hirtelen kacagni támadt kedvem azon amit mondott, mert végül is egy kicsit tényleg igaza van azzal amit a professzorról mondott. Fura egy figura, de ami még ennél is poénosabb volt, hogy Wesley mennyire viccesen ki tudja magát fejezni.
- De csak egy kicsit... - kacarásztam, hogy oldjam a feszült hangulatot. - De amúgy nem rossz ötlet, már ami a hobby-t illeti. - mosolyogtam rá.
Komolyan mondom nem tudom mi van velem, úgy mosolygok mint valami dilis, ha nem fejezem be ezt az édelgést, még a végén félre érti.
- Hát csak abból gondoltam, hogy ahhoz, hogy Mordekáros legyél, nem vagy eléggé, hogy is fejezzem ki magam szépen....., bunkó. A saját házamnál még nem láttalak és így már csak kettő maradt. Így első ránézésre meg inkább az a kalandor féle srác vagy, nem olyan aki állandóan a könyvek felett gubbazt. Így Csak a Griffendél jöhetett szóba. - csacsogtam még mindíg mosolyogva az előző "Villogó feliratos táblás" beszólásán.
- Köszi a bókot. - mondtam, miközben odaléptem én is a fához, hogy egy kicsit árnyékba kerüljek, a tűző naptól. - Amúgy Hugrabug. - De alig, hogy ezt kiejtettem a számon egy hatalmas álmos nyávogás kiséretében, megjelent a lábamnál Éjfél.
Soha nem hagyott elkóborolni magától egy bizonyos távolságon belül. Úgyhogy lehajoltam hozzá és felvettem, amit Ő hangos dorombolással és dörgölőzéssel jutalmazott.
- Szia szépségem, te is előkerültél? - kezdtem bele duruzsolásba majd ismét Wesleyre néztem és most hozzá kezdtem beszélni.
- Jaj, bocsi Ő itt Éjfél az én kiscicám. - mondtam egy kicsit zavartan, mert nem tudtam mit fog szólni az én gyönyörűségemhez.

- A látszat ne tévesszen meg. Nagyon gonosz tud lenni, ha valami nem úgy van ahogy ő akarja. – fecsegtem Éjféről Wesley-nek miközben a kis szőrgolyó kiugorva a kezemből felmászott a fára és onnan figyelt minket tovább.
Igazán aranyos ez a srác, csak valahogy nem is tudom annyira… más mint mi vagyunk. De Bánja a fene, ennyi izgalom kel az életbe.
- Na mondjuk annyi macskát nem tudnék elképzelni magam körül. Egyrészt, hogy Éjfél tuti kinyírná az összes-et ha csak a közelembe jönnének, kettő én se tudnék annyi nevet megjegyezni. – mondtam kacagva.
Tetszik, hogy vele annyit nevethetek amennyit csak szeretnék, elvégre is ha mondjuk egy Mordekáros lenne akkor tuti hogy már a pokolba kívánt volna.
- Hát én hatodikos vagyok, de néha úgy érzem magam mint egy kezdő kis elsős. És te? Te hanyad éves vagy? – kíváncsiskodok egy kicsit.

//Semmi baj Megértelek. valahogy én is így vagyok vele. Főleg hogy végzős vagyok. Tele tételekkel és tételnapokkal. Még a gondolatától is borsódzik a hátam. Szóval, tényleg semmi gond.//