Derrick Caerwyn Malfoy
Mardekáros diák
Hozzászólások száma : 15
Join date : 2011. Jul. 15.
 |  Tárgy: Derrick Caerwyn Malfoy  Szer. Júl. 20, 2011 4:21 pm | |
| Derrick Caerwyn Malfoy
Név: Derrick Caerwyn Malfoy
Becenév: Derrick, Erick, Rick
Kor: 17
Születési dátum és hely: London, 1933. február 29.
Származás:Aranyvér
Iskolai házad: Mardekár
Évfolyamod: Hetedik
Pálcád: Magyal, Főnixtoll mag, 12 és háromnegyed hüvelyk
Foglalkozásod: Diák és Kviddics csapatban Terelő
Édesanyja:Penelope Quenell/37/Él/Elmegy mellettem, és néha ha jobb kedve van biccent egyet.
Édesapa:Declan Malfoy/38/Él/Nagyon jó viszonyunk van, attól függetlenül, hogy nem lehet vele komolyan beszélgetni, nagyon jókat röhögünk együtt, főleg a nőkön.
Testvér(ek): Nem volt, és valószínűleg, ha anyámon múlik nem is lesz.
Egyéb hozzátartozó(k):Abraxas Malfoy/17/unokatestvér/Ő az, akivel tudok normálisan, komoly dolgokról is beszélni.
A Malfoyok és a Quenellek felmenői is nagymúltú aranyvérű varázsló családok. Minden erejükkel azon voltak már a kezdetektől, hogy megőrizzék a vér tisztaságát, ami annyit jelentett, hogy a vérűrulókat jobb esetben kiátkozással, rosszabb esetben halállal sújtották. Minden fiatalba már idő előtt elkezdték bele nevelni a családi törvényt, "a vér minden felett". Gyűlőlték a sárvérűeket, és a félvéreket hibáztatták a varázsvilág tönkre menetele miatt, hiszen az ő szüleik hibáztak. És ők viselték a súlyát a felmenőik súlyának. Őket talán még jobban gyűlőlték, mint a sárvérűeket.
A Malfoyok keze bárhová elért. Nagy befolyásos család hírében állnak, és megfelelő ismeretségükkel az egész világot behálózzák. A varázsló családok körében bármit megkaparinthatnak, az elsőbbség jogát élvezik.
Én pedig? Hát, igazából jó nők vannak a sárvérűek és félvérek között is. Nem a vér a lényeg, hanem, hogy hogy néz ki a csaj. De azért néha el tudom ám játszani a vérmániás őrültet is.
Sármos, eszméletlenül jó pasi, szexi, sármos, merész, vad... és még sorolhatnám tökéletes tulajdonságaimat, amikkel a nők szoktak illetni egy-egy számukra felejthetetlen éjszaka után. Aztán, miután elmúlt az éjszaka fergeteges hatása, már változik a véleményük: szemét, nagyképű, egós majom, bunkó. A többit pedig meg sem említem, mert ezek már ugysem igazak. Szeretek irányítani, és nem is tűröm, ha valami nem úgy történik, ahogy azt én elterveztem. Makacs vagyok, és rendkívüli tehetségem van az emberek manipulálásához. Nehezen lehet felhúzni, hidegvérű vagyok. Nagyon ritka az, ha én felkapom a vizet és üvöltözök vagy legalábbis megemelem a hangom. Talán még életemben nem tettem. Kitartó vagyok, főleg ha a nőkről van szó. Nem mintha túlságosan csábítgatnom kellene őket, mert vonzom őket, és egymásnak adják ajtóm kilincsét. Nem túl sok lány van, akivel többször is lefeküdtem, és főleg nem sok, akit beengedtem az ágyamba. Vonzanak a merész helyszínek, ahol nagy a lebukás veszélye. Amiben kiemelkedő vagyok, az az ágyban nyújtott teljesítményem, a párbaj és a kviddics. Ezt senki nem tudja megcáfolni.
Csupán attól félek, hogy valaki beállít egyszer hozzám azzal a hírrel, hogy a gyerekemet hordja a szíve alatt. Egész biztosan felkötném magam az első fára.
Rossz szokásom - a nők szerint-, hogy úgy cserélem őket, mint más a zokniját. Egyébként ez a hobbim, nem értem mit nem tudnak ezen megérteni.
Tengerkék íriszekkel bírok, melyekkel letudom vetkőztetni a nőket. Telt, vörös ajkaimat élvezem pimasz vigyorra húzni. Hajam világosbarna, és pont elég hosszú ahhoz, hogy minden reggel édesen, kócosan tudjon meredni a négy égtáj minden irányába. 178 centiméter magas vagyok és 75 kilo. Testem szálkás, a rengeteg kviddics edzésnek köszönhetően. (Izmaimat nem a hangyák hordták össze!)
Öltözködés terén, a mottóm "Minél kevesebb, annál jobb" Gyűlölök bármiféle anyagdarabot is magamra rángatni. Ha csak tehetem, egyszál alsónadrágban vagyok. Semmi titkolnivalóm nincs, és nem rejtegetem testem egyetlen négyzetcentiméterét sem. Ha nagyon muszáj felöltöznöm, akkor is inkább mugli cuccokban vagyok látható. Bármennyire is ragaszkodom az aranyvérű szokásokhoz, a nyomoroncok ruháit nem vetem meg. Így imádom a farmereket, az egyszerű pólókat, a melegítő felsőket, és a kedvenceim azok a szőrös fülvédők, amik mindenféle színből készülnek... igazából ez csak vicc. De ha buzi lennék, hordanám. De nem vagyok.
Pihegve terültem el a fekete selyem ágyneműn, és húztam önelégült vigyorra számat. Tarkóm alatt összekulcsoltam kezeimet és fáradt tekintetemet még egyszer végigfutattam a mellettem levegő után kapkodó tüneményen, akinek testének törékeny vonásai élesen kirajzolódtak a lepedőn. Kedvtelve figyeltem, ahogy élénken szemeit rám emeli, majd közelebb bújik hozzám és fejét mellkasomra hajtja. Mondhatnám, hogy egy újabb trófea, de a csaj nem ért annyit, hogy büszkélkedjek azzal, hogy sikerült gerincre vágnom. A nevét se tudom. Cassiopeia... Caroline... Cecil... Cassandra! Így van, Cassandra-nak hívják, legalábbis tegnap este azt mondta, mikor kezet csókoltam neki. De kit érdekel, hogy hogy hívják? Nekem minden csaj Cica, vagy Szexi. Minek jegyezzem meg az összesnek a nevét, amikor egy éjszakánál többet nem akarok tőlük? Vagy túl buták, vagy túl érzékenyek, vagy túl hisztisek és reggelig sorolhatnám, hogy milyen kivetéseim vannak a női nem képviselőivel szemben. Ők pedig egyébként is élvezik, ha becézgetem őket. Akkor meg hol a probléma?
Mutatóujjam köré csavartam a lány egy ébenfekete hajtincsét, és azzal kezdtem játszani, miközben próbáltam minden gondolatot kizárni fejemből, és csak pihenni. De miért is jött volna össze a dolog, amikor egy üresfejű tyúk fekszik mellettem, aki nem tudja megbecsülni a szex utáni csend nyugalmát.
- Mesélsz magadról? – pillantott fel rám hatalmasra nyílt smaragdzöld íriszeivel, melyekben kérlelés és őszinte kíváncsiság csillogott. Általában, ha valaki ilyet kér tőlem, csak egyszerűen megkeményedett arcizmokkal kikelek az ágyból, és elkezdek öltözködni, aztán pedig itt hagyom a megszeppent nőszemélyt. De most valahogy nem volt kedvem a rideg macsót játszani, így lenéztem a lányra és egy aprót biccentettem felé.
- Gondolom, mindent a legelejéről szeretnél tudni… - sóhajtottam fel gondterhelten, majd tekintetemet a plafonra emeltem, és egy vékony repedésnek kezdtem beszélni, amely a plafon közepén árválkodott. – 1932. február 29-én születtem. Átkoztam is anyámat, hogy nem volt képes egy nappal előbb megszülni, hiszen így hivatalosan csak minden negyedik évben van születésnapom. Persze nem akarok panaszkodni, mert mindig mindenem megvolt, amit gyerek éppen kívánhatott, de azért a tudat, hogy a naptárban csak négyévente tudok rábökni a születési dátumomra, egy kicsit zavaró. De ezen kívül jól telt a gyerekkorom. Mindent megkaptam, amit gyerek akart vagy éppen nem akart. A kviddics már négy éve koromtól az életem része volt. Imádtam repülni. Többször volt, hogy ha már nem bírtam meg maradni anyámmal a kúriában, csak felszálltam a seprűmre, és haza se mentem, amíg apám haza nem ért. Az utóbbi csoportba tartoztak a táncórák, az etikett órák és mindenféle olyan elfoglaltság, amivel úriembert akartak faragni belőlem. Gyűlöltem és még mindig gyűlölök szabályok szerint élni. Azért vagyunk, hogy azt tegyük, amit mi akarunk. Nincs szüksége a világnak tömeggyártmány személyekre, akik pontosan mindent úgy tesznek, ahogy azt elvárják tőlük. Mi lenne itt, ha az egész varázsló társadalmat savanyú és rettentően sznob emberek alkotnák? Beleunnánk az életbe. Mindenkibe bele akarják nevelni a kötelességeit, hogy pontosan hányat léphet egy órában… még szerencse, hogy azt nem próbálták nekem megtanítani, mit kell csinálnom egy csajjal az ágyban… - forgattam meg unottan szemeimet, majd vetettem egy pillantást a kuncogó lányra.
- Ahhoz képest kifejezetten jól érted a dolgod – nevetgélt tovább fülig pirulva a lány. Ha lehetne még növelni az egómat, akkor egész biztosan szétdurrant volna már. – Ugye bemutatsz majd a szüleidnek? – Ennél a kérdésnél kellett visszatartanom a feltörekvő röhögésemet. Komolyan azt hiszi, mert egyszer megfektettem, rögtön bemutatom a családomnak? Hát el van ez tévedve? Nem húztam semmiféle gyűrűt az ujjára, hogy azt higgye, hogy bármi folytatásra is számítania kellene. Na, szedjük össze magunkat ember.
- Nem hiszem, hogy meg szeretnéd ismerni anyámat. Penelope Quenell társasága nyomasztóbb, mintha egy örök életre össze lennél zárva néhány jégcsappal. Ha öt másodpercig azokba az acél szürke szemekbe nézel, még attól is elmegy a kedved, hogy tovább élj. Megfagyasztja maga körül a levegőt, és a lépéseid is mintha szilánkjaira törnék a csendet, ami körbe lengi. Ha pedig rád mosolyog, már tudnod kell, hogy valami nagyon rossz dolgot tettél, mert nála a mosoly nem egy egyszerű eszköze tetszése kinyilvánításának. Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy nem tudja kontrollálni az arcizmait, és így jön ki rajta a düh. Amúgy meg inkább egy porcelánbabára hasonlít, nem pedig egy fekete boszorkára.
Apám meg. Teljes mértékben ráütöttem. Declan Malfoy azt hiszem soha nem nőtt fel, és nem is fog. Pontosan, ahogy én. Mindenből viccet csinál, és nem tud éretten gondolkodni. Anyám teljesen tisztában van vele, hogy apám minden nővel megcsalja. Soha nem lesz a hűséges férj mintaképe. De ha ennyire el tudta cseszni az életét, hogy elvett egy nőt, akkor vessen magára. Nem tudom sajnálni.
- Te is olyan leszel, mint apád? Már mint, gondolom van jegyesed. Akkor csalni fogod? Nagyon jó szeretőd lehetnék – Kihallatszott a lány hangjából, hogy szélesen mosolygott. Oh Merlinem, miért kell ilyen értetlen tyúknak lennie? Egyetlen egyszer is elég volt kipróbálnom, hogy rájöjjek nem olyan jó az ágyban, mint azt mindenki terjeszti róla.
- Először is, soha nem leszek olyan, mint Ő. Képes volt elvenni egy savanyú, hibbant tyúkot. Én pedig elintéztem magamnak, hogy még véletlenül se kelljen elvennem azt a nőszemélyt, akik a szüleim nekem szántak – Önkéntelenül is büszke vonások rajzolódtak ki arcomon, ahogy visszagondoltam anyámra, aki megszólalni sem tudott a dühtől. Akkor kaptam életem első pofonját, azt is anyámtól, ugyanis apám csak röhögött. Szokásához híven.
- Amikor meghívtak magukhoz ebédre Lloydék, valahogy nem tudott lefoglalni Angelique a nekem szánt menyecske, aki egy beképzelt és arrogáns liba volt. Azt hitte jobb, mint mások, és főleg hogy jobb, mint Én. Körülbelül két perc elég volt a társaságában, hogy rájöjjek, mennyire nem tudnám elviselni életem végéig. Így az ebédnél sokkal nagyobb figyelmet szenteltem Stefaninak, az édesanyjának, aki egy valódi tünemény volt. Még nagyon fiatal lehetett, nem is értettem, hogy lehet, hogy már ilyen idős lánya volt. Nem fogom virágnyelven körbeírni, hogy Lloydék hitvesi ágyában magamévá tettem. A nő valószínűleg olyan élményben részesült, amiben többet már nem fog. Lebuktunk a férje előtt, és a szüleim előtt. Rajta kaptak minket, de esküszöm, bármikor újra megtenném, csak hogy lássam anyám döbbent képét és apámat, ahogy kitör belőle a nevetés. Lloydék szégyenükben nem tehettek mást, mint hogy felbontották a szerződést. Apám hátba veregetett, anyám viszont azóta nem hajlandó hozzám szólni, mert szerinte nem aranyvérűhöz híven cselekedtem. Mondhatnám, hogy elszégyelltem magam, de akkor hazudnék. Elégedettséggel töltött el, hogy még egy dologgal keresztbe tudtam tenni nekik.
- Akkor ez azt jelenti, hogy akár engem is elvehetsz feleségül? – Cassandra most már nem bírta ki, hogy ne nézzen rám. Szája fülig ért, és láttam rajta, hogy gondolatban már látta maga előtt az egész életünket. Ahogy gyerekeket nevelget, én pedig a minisztériumba töltöm az időm nagy részét.
- Elmondok még valamit, jó cica? – néztem hamiskás mosollyal a lányra, majd magam alá temettem vékony testét és miközben egyik kezemmel arcát kezdtem simogatni, mélyen a szemébe nézve kezdtem magyarázni neki. – Negyedikes koromban, a saját bejárónőnkkel vesztettem el a szüzességemet. Azóta rájöttem, hogy kicsit későn történt meg a dolog, és már előbb is meg kellett volna fogadnom apám tanácsát azzal kapcsolatban, hogy Samantha milyen türelmes, még az ágyban is. Mikor ötödikben visszajöttem az iskolába, csak egyet akartam, minden csajon átmenni. Semmi féle komoly szándékom nem volt. Annyira egyik sem érdekelt, hogy hosszú távra tervezzek velük. Csak egy lyukat jelentett minden csaj, amit be kellett tömni, érted? És a fájdalmas igazság az, hogy még mindig nem látok bennük többet. Egyikben sem. Benned meg főleg nem. Még trófeaként sem dicsekedhetek veled. Rossz ribancnak sem lennél jó. Mi végeztünk – küldtem egy becsmérlő pillantást a lány felé, majd homlokához szegeztem pálcámat és erősen koncentrálva kimondtam a következő varázsszót:
- Exmemoriam! – néztem, ahogy a lány arca megnyugszik, majd üres tekintete értetlenbe vált és kétkedően fixírozza arcomat.
- Indulni készültél – mondtam nyugodt hangon, majd párnám alá visszacsúsztattam pálcámat és egy utolsó búcsúcsók után feltápászkodtam a lányról, és elindultam megkeresni ruháimat.
A csuklómon van egy apró tetoválás, ami a családunk jelképét ábrázolja.
*különleges képesség: nagyon jók a reflexeim, ennek köszönhetően pedig kiemelkedően jó teljesítményt tudok nyújtani a kviddicsben és a párbajokban is.
*amit mindig magammal hordok: a pálcám, amivel együtt is alszok.
A pulthoz mentem, majd kértem magunknak egy-egy pohár whiskey-t jéggel, magamnak pedig egy üveg sört. Szemeimmel Vivianat kerestem, de nem láttam sehol. Leültem a legközelebbi bárszékre, majd beleittam a sörbe. A gyenge alkohol kesernyés ízt kölcsönzött számnak, de valahogy ez kellett, hogy lenyugodjak. Soha nem fog hinni nekem. Nem is értem, miért töröm magam azon, hogy bizonyítsak neki. Felkönyököltem a pultra és a pultnál tüsténkedő nőt kezdtem figyelni. Hiába volt pontosan ugyan olyan barna haja és mélykék szeme, mint Vivinek, mégsem ő volt. Mikor nincs mellettem, mindenkiben csak őt keresem. De hiába, mert Viviana Niel, kívülről és belülről is csak egy van. Ezért nem tudom most sem, hogy hol van. Hihetetlen. Tudtommal gyűlöli ezeket a dohány füst szagú, lepukkant kocsmákat, erre most eltűnik. Kiittam az üvegből az utolsó kortyot is, majd megpillantottam, a keresett lányt. Gondolhattam volna. A biliárdasztalon terpeszkedett, mellette pedig Eric Cutteridge állt. Ez a rohadt állat is természetesen hol máshol lenne, ha nem itt? Miért kell mindig összefutni régi ismerősökkel? Ujjaim görcsösen szorították a vastagfalú sörösüveget, már a vér is kiszökött belőlük. Gyakran találkozott a nővel a tekintetem, de még urrá tudtam lenni magamon egy ideig. Aztán valami elpattant, ahogy láttam Ericet közelíteni Viviana felé. Kiittam mind a két pohár Lángnyelv Whiskey-t, és hosszú léptekkel szüntettem meg a köztünk lévő távolságot. Mielőtt még Cutteridge hozzáérhetett volna egy ujjal is a nőhöz, összeszorítottam ökleimet és egy akkorát húztam be neki, hogy a pecsétgyűrű, melyet viseltem, felszakította a száját.
- Ő az enyém - sziszegtem az arcába, majd ingjénél fogva neki vágtam a falnak. Ami az enyém, ahhoz senki nem nyúlhat. Viviana pedig csak az enyém, büntetlenül más férfi rá sem nézhet. Ez a szemétláda pedig majdnem megérintette. Holnapra halott lesz. Zihlálva fordultam Vivihez, aki még mindig az asztalon ücsörgött. Megragadtam csuklóját, majd lerántottam magamhoz. Elborult tekintettel néztem le rá, és ajkaim elnyíltak a dühtől, mely most bennem tombolt. Neki löktem a biliárdasztalnak, majd kezeit a háta mögött összefogtam. Egyre közelebb hajoltam hozzá, mintha meg akarnám csókolni, de aztán csak elfordítottam tekintetemet és belerúgtam a földön fekvő Ercibe. Nyomorult félvér.
- Indulunk... - szűrtem a szavakat, majd megragadtam a riadt nő kezeit, és magam után kezdtem vonszolni. Nem várom, meg amíg valaki a szemem előtt rohanja le. Mondjuk az az illető, akkor engem fog utoljára látni. Mielőtt még leléptünk volna, egy üveg Martinit hívtam magamhoz, melyet talárom alá rejtettem. Ezek a szerencsétlenek ugysem vesznek észre semmit...
| |
|
